Belföld

2012.06.18. 22:46

Június 19. - Mi történt ezen a napon?

Június 19. Gyárfás névnapja, az év 171. napja a Gergely-naptár szerint.

Vas Népe

Gyárfás latin közvetítéssel érkezett görög eredetű név, jelentése: idős férfi. Igen ritka nálunk mint keresztnév, vezetéknévként viszont gyakori. Az angol nyelvterületen kedvelt Imogén alkotója és népszerűsítője William Shakespeare volt, egyik drámájában adta hősnőjének ezt a nevet. A kutatók viszont azt állapították meg, hogy szedési hiba eredménye, mert a szerző kéziratában Innogen szerepel, ez pedig a hajadon szó származéka.

Június 19. a Nap napja (Magyarországon 1994 óta). Egy 2000-ben elfogadott törvény alapján „a kivonulás napja”, annak emlékére, hogy az utolsó megszálló szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot. (Ehhez kötődően június utolsó szombatja a Magyar Szabadság Napja.)

Június 19-én történt: 1163-ban III. István király serege Székesfehérvárnál legyőzte IV. István seregét, a csatában fogságba esett IV. István is, akit III. István visszaengedett támogatójához, I. Manuél bizánci császárhoz. 1547-ben volt a drinápolyi béke, a Habsburg–török háború lezárása. 1953-ban az Amerikai Egyesült Államokban kémkedésért kivégzték Ethel és Julius Rosenberget. 1978-ban egy amerikai újságban megjelent Garfield, a macska alakja, kitalálója Jim Davis volt. 1991-ben elhagyta Magyarországot az utolsó megszálló szovjet katona is, Silov altábornagy személyében.

Június 19-én született: 1871-ben Szokoly Alajos olimpiai bronzérmes atléta, 1899-ben Piller György kétszeres olimpiai bajnok vívó, 1902-ben Bán Frigyes háromszoros Kossuth-díjas magyar filmrendező, érdemes művész, 1925-ben Raksányi Gellért, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, 1927-ben Bánffy György, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, 1936-ban Bács Ferenc Jászai Mari-díjas magyar színművész, 1942-ben Moammer Kadhafi, líbiai katonatiszt, forradalmár, diktátor, 1954-ben Kathleen Turner USA-beli színésznő, 1972-ben Robin Tunney amerikai színésznő, 1978-ban Mark Matkevich amerikai színész.

Június 19-én hunyt el: 2010-ben Horkai János színművész, 2011-ben Kende Rezső magyar olimpikon, tornász.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!