Belföld

2012.06.07. 15:21

Nem engedték be a diszkóba, és meg is verték

Debrecen - A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vizsgálódik egy férfi ügyében, akit a debreceni Home diszkó több rendésze agyba-főbe vert május 27-re virradóan - adta hírül a haon.hu csütörtökön.

MTI

Az internetes portál információi szerint a többszörös orrcsonttörést és szemsérüléseket szenvedett férfit azzal fordította vissza egy rendész a diszkó bejáratától, hogy cigány származása miatt nem mehet be. A fiatalember "miérttel" visszakérdezett, mire egy kevésbé forgalmas helyre lökdösték, brutálisan megverték, majd behúzták a kukák közé.

A haon.hu megkereste a Home üzletvezetőjét, Oláh Sándort is, aki minden kérdésüket elhárítva közölte: nincs mondanivalójuk az ügyről.

Nem mellékesen a Bajcsy-Zsilinszky utcai szórakozóhely üzemeltetője (a szomszédos Cool és White Angel diszkókkal együtt) az a milliárdos üzletember, V. László, akit vasárnap rendőrök korrumpálásának gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek Budapesten - olvasható a hírportálon.

Bartha László, az NNI szóvivője az ügyről csak annyit közölt, hogy súlyos testi sértés miatt, ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!