Belföld

2012.07.01. 16:36

Pars Krisztián Európa-bajnok - Annus és Fazekas után vasié a 17. magyar Eb-arany is

Helsinki - Pars Krisztián, a Dobó SE londoni olimpiára készülő kalapácsvetője 79,72 méterrel, könnyedén, óriási fölénnyel nyerte meg az Európa-bajnoki címet.

Horváth Erika

Az idén már öt versenyén is 80 méternél nagyobbat dobó, 82,28-dal a világranglista második helyén álló Pars Krisztián abszolút favoritként várhatta a kalapácsvetés szombati döntőjét annak ellenére, hogy az olimpiai felkészülés miatt nem pihent rá erre a versenyre. Több rivális távolmaradt a helsinki Eb-től, akik viszont elindultak, már a selejtezőben mutatott teljesítményükkel is jelezték, közel sem tartanak ott, ahol a Dobó SE klasszisa.

Ennek megfelelően kezdődött 15 Celsius-fokban, esőben a finálé. Németh Zsolt  tanítványa csak azért nem rögvest állt az élre, mert 11.-ként léphetett a dobókörbe. Egy nagyon laza, biztonsági, de 78,57 méteres dobással szállt be a versenybe. Ebben a sorozatban a lengyel Ziolkowskié volt a második legjobb eredmény, de a 76,44-dal nagyon tisztes távolból követte a vasi dobót. Aki a folytatásban aztán megpróbálta jóval nagyobb lendülettel hajtani a kalapácsot. Javított is 79,40 méterre.

A harmadik kísérlete ugyan nem sikerült, mert a dobókör egy szárazabb pontján elakadt a lába, és elengedte a szert, de a negyediknél nagy felhördülés volt a stadionban, hiszen a 80 méteres vonal körül landolt a kalapács. Elégedetten jött ki a körből, ám csak 79,72-ot mutatott az eredményjelző. Európa-bajnokság ide vagy oda, Pars Krisztián saját magával vívta külön meccsét, a többieknek esélyük sem volt még csak megközelíteni sem. Az ötödik dobása is 79 méter feletti, 79,46-os volt, a hatodikra  Európa-bajnokként  már nem tudott úgy koncentrálni (77,47). Összességében magabiztos, kiegyensúlyozott teljesítménnyel nyerte harmadik, de első felnőtt Eb-aranyát (2001-ben junior, 2003-ban U23-as kontinensgyőztes volt)  amelyet vasárnap délután akasztottak a nyakába.


 
- Nehéz úgy igazán örülni, hogy többen hiányoztak a mezőnyből - nyilatkozta lapunknak Pars Krisztián. - Nem is akadt olyan, aki nagyobb erőbedobásra késztetett volna. Az eső nem, a hűvös idő is csak annyiban zavart, hogy ilyenkor folyamatosan melegíteni kell. Próbáltam a mozgássorra koncentrálni, de ezúttal nem igazán jött össze, főként az indulás nem volt tökéletes. Nem is voltam olyan fitt, hiszen az olimpia miatt végig edzettem. A sorozatomból is látszik, hogy stabil vagyok, csak a sebességből hibádzott. A londoni verseny nem lesz ilyen egyszerű, de bízom benne, hogy nagyon jól sikerül a formaidőzítés, és ott majd 82 méter fölé száll a kalapács. Most nincs idő ünnepelni. A nyugalom érdekében, hogy csak az edzésre és a feladatokra figyeljek, kedden több mint két hétre portugáliai edzőtáborba utazom.

Férfi kalapácsvetés:  1. Pars Krisztián 79,72 méter, 2. Zagornij (orosz) 77,40, 3. Ziolkowski (lengyel) 76,67, 4. Szviatoha (fehérorosz) 75,83, 5. Vizzoni (olasz) 75,13, 6. Jons (svéd) 74,56, 7. Esser (német) 74,49, 8. Bortoluzzi (francia) 74,49.

Parson kívül még két magyar atléta állhatott dobogóra Helsinkiben. Deák Nagy Marcell  45,52-dal ezüstérmet szerzett 400 méteren. Egyéni sikere egyben a 4x400-as férfiváltónk fiaskóját is jelentette. Hiszen a 20 éves, minden idők legfiatalabb magyar Eb-érmes atlétája az előzetes megállapodásnak megfelelően három 400-zal a lábában a váltót már nem vállalta. Így viszont nem volt esélye jó szereplésre a magyar kvartettnek, amelyben a Haladás VSE futója, Kása Tibor kezdett, majd Kovács Zoltán, Bartha Dávid és Lukács Máté következett. A 3:11,79 perc futamuk utolsó helyét jelentette. A harmadik magyar érem 66,42 méterrel a diszkoszvető Kővágó Zoltáné lett. 
 

Pars Krisztián a magyar atlétika 17. Eb-aranyát szerezte.  Utoljára tíz évvel ezelőtt,  2002-ben ünnepelhettünk magyar Európa-bajnokokat. Szintén vasiakat, a   kalapácsvető Annus Adriánt és a diszkoszvető Fazekas Róbertet. Sőt  azt megelőzően,  1998-ban is vasi dobó, a kalapácsvető  Gécsek Tibor  lett aranyérmes.   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!