Belföld

2012.09.12. 13:23

Ceglédi konfliktus - Civil szervezetek: a rendőrség nem vette figyelembe a rasszista motívumot

A rendőrség a jogi lehetőség ellenére sem veszi figyelembe a bűncselekményeknél a rasszista szándékot, erre példa az augusztusi ceglédi akció is - fogalmazott öt emberi jogi civil szervezet szerdai közös közleményben.

MTI

Az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság a Melegekért, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda és a Társaság a Szabadságjogokért által jegyzett, MTI-hez eljutatott állásfoglalásban azt írták: évek óta tapasztalják, hogy a rendőrség rendszeresen alulminősíti a törvény által védett csoportok, a kisebbségek ellen előítéletes szándékkal elkövetett bűncselekményeket. A civilek sérelmezik, hogy sokszor az indokolt közösség tagja elleni erőszak bűntette helyett jellemzően enyhébb minősítéssel, garázdaság vétsége miatt indulnak eljárások.
    
A közleményben emlékeztettek: 2011 májusában bekerült a büntető törvénykönyvbe egy új tényállás, amely a rasszista vagy más előítéletes indítékból elkövetett garázda jellegű cselekményeket hivatott szankcionálni.
Azt írták, a szervezetek tapasztalata szerint az új tényállás alapján a rendőrség szinte soha nem indít nyomozást, erre példa a ceglédi eset is. Véleményük szerint ugyanis a szélsőséges csoportokhoz tartozó, riadalmat keltő személyek augusztus 18-án nyilvánvalóan cigányellenes indítékkal garázdálkodtak a településen. Az állásfoglalásban kritizálták, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn ismertetett vizsgálata sem bírálta felül a minősítést.
A közleményben azt is kifogásolták, hogy a vizsgálati jelentés a rendőrség augusztus 19-i munkáját értékelte, pedig szélsőségesek egy nagyobb csoportja augusztus 18-án kezdett a cigánysoron vonulni és csoportosan fenyegetőzni.
    
A jogvédők a megfelelő rendőrségi intézkedés hiányára példaként hozták fel még a devecseri szélsőjobboldali demonstráció, illetve a 2011-es Budapest Pride esetét.
A civilek álláspontja szerint sem a rendőrség, sem a kormány nem képes hatékonyan és gyorsan cselekedni, "amikor roma honfitársaink biztonsága és épsége forog kockán." Követelik, hogy a rendőrség következetesen alkalmazza a rendelkezésre álló jogszabályokat. Ennek érdekében a jogvédők sértetti jogi képviseletet biztosítanak, valamint panaszt tesznek a rendőrségen a hatósági mulasztás miatt.
    
Cegléden augusztus 19-én, vasárnap este mintegy négyszázan gyűltek össze a város külterületének néhány utcájában, köztük a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, szimpatizánsai. Miután feszültté vált a helyzet helyi romák és nem romák között, a környék romák lakta házait mintegy hetven-nyolcvan rendőr zárta el az összegyűltektől.
    
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint egy nappal korábban érkezett bejelentés, hogy egy húsz-harminc tagú csoport Cegléd belterületén hangoskodással, félelemkeltő módon zavarja a helyiek nyugalmát. A rendőrök akkor nem találták a helyszínen a bejelentésekben szereplő csoport tagjait. Az esettel összefüggésben csoportos garázdaság miatt indítottak eljárást ismeretlen tettesek ellen.
A Hatala József országos rendőrfőkapitány által elrendelt és hétfőn ismertetett tényfeltáró vizsgálat szerint a rendőrség augusztus 19-én, Cegléden "kimondottan jól kezelte a kialakult konfliktust", ennek köszönhetően nem történt atrocitás, összetűzés, "illetve megakadályozták a további jogsértések elkövetését".
    
Devecserben augusztus 5-én a Jobbik és több jobboldali radikális szervezet tartott megmozdulást Élni és élni hagyni - demonstráció a jogos magyar önvédelemért címmel, amely a katolikus templom előtti téren kezdődött, majd a résztvevők felvonultak azokban az utcákban, ahol véleményük szerint cigányok laknak.
A tavaly júniusban megtartott Budapest Pride elnevezésű meleg méltóság menetét több száz rendőr biztosította; a mintegy hatszáz ellentüntető többször megpróbálta áttörni a kordonokat és folyamatosan szidalmazta a felvonulókat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!