Belföld

2012.09.27. 11:55

Hagyó-per - Az ügyészség visszautasította az őt ért vádakat

Az ügyészség visszautasítja az úgynevezett BKV-ügyben az egyik vádlott, Antal Attila, a fővárosi közlekedési cég volt vezetője, illetve egyes közszereplők által megfogalmazott vádakat, melyek szerint a nyomozás törvénysértő, az ötvenes éveket idéző módon zajlott - mondta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója - aki a Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselő, főpolgármester-helyettes és társai ellen másfél milliárdos hűtlen kezelés és más korrupciós cselekmények miatt folyó büntetőper egyik vádlottja - a két nappal ezelőtti bírósági tárgyaláson arról beszélt: a nyomozás során tett részletes, magát és társait is terhelő vallomásait nagy nyomás alatt tette, emiatt elnézést kért vádlott-társaitól, és új tartalmú bírósági vallomásában már csak a vádak egy elenyésző részét ismerte be.
    
Fazekas Géza ugyanakkor csütörtökön elmondta: Antal Attila tucatnyi vallomást tett - egy esetben írásban is - javarészt még a rendőrségen, mindig legalább az egyik védője jelenlétében, és eddig sem a vádlott, sem védői nem jelezték, hogy a hatóságok nyomást gyakoroltak volna, semmilyen konkrét adat nem merült fel a vádlott által említett "kényszervallatásra".
"Van, aki állja a sarat, van aki nem" - tette hozzá. Jelezte, éppen azért van jelen a kihallgatásokon az ügyvéd, hogy ügyfele jogainak érvényesítését segítse, védje, és hivatásából fakadó kötelessége, hogy ha a hatóságok részéről védencét érintő bűncselekményt tapasztal, ez ellen fellépjen. Jelen ügyben azonban eddig Gyalog Balázs ügyvédtől, aki ott volt Antal kihallgatásain, javarészt csak a kényszerintézkedések enyhítésére vonatkozó beadványokat kaptunk - jegyezte meg a szóvivő, aki hozzáfűzte azt is: a legutóbbi napokig nemhogy a hatóságokhoz, de a nyilvánossághoz sem fordult a vádlotti oldal azzal, hogy a hatóságok nyomásgyakorlását szóvá tegye.

"Ez az ügy már régen nem a tárgyalóteremben zajlik, de most átléptek egy olyan határt, ami miatt az ügyészség" nem hallgathatott tovább - jelentette ki Fazekas Géza.
A szóvivő szerint vádlottak, védőik és egyes közéleti szereplők vádhatóság elleni támadásai indokolják, hogy az "ügyészség szokatlan formában és alkalomból" kommunikálja a történteket, elsősorban azért, mert fontosnak tartja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megóvását.
 (Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán sajtótájékoztatón szólította fel a rendőrséget és az ügyészséget, hogy válaszoljon Antal vádjaira: valóban előfordult-e, hogy "a rendőrség az ügyészség nyomására erőszakkal csikart ki vallomást", és ha igen, akkor ezt politikai megrendelésre tette-e. A pártelnök szerint Antal kijelentései alapvetően megváltoztatják a Hagyó-perrel kapcsolatos eddigi véleményeket.)
    
Csütörtökön arra az Antaltól származó felvetésre, hogy rendőrségi kihallgatása során vallomását oldalanként faxolták át az ügyészségnek egyeztetés céljából, az ügyészségi szóvivő elmondta: jelen ügyhöz hasonlóan szoros ügyészi felügyelet alatt zajló nyomozások során általános gyakorlat, hogy még a kihallgatás napján, vagy az azt követő napokban, de mindenképpen a kihallgatás után átfaxolja a nyomozóhatóság a vallomást az ügyészségnek, de nem egyeztetés, hanem tájékoztatás céljából. Egyébként az ügyész azt is megteheti, hogy ott ül a kihallgatásokon, vagy akár maga is elvégezheti azokat.
 "Védőimmel konzultálva őszinte, feltáró jellegű vallomást kívánok tenni" - e szavakkal kezdte Antal részletes beismerő nyomozati vallomását - jegyezte meg az ügyészségi szóvivő.
    
Kérdésre válaszolva Fazekas Géza közölte, hogy képfelvétel nem készült Antal kihallgatásairól, melyek közül kilenc még a BRFK-n zajlott a 2010. január 26-a és május 21-e közötti időszakban, azt követően pedig már a KNYF nyomozott az ügyben, ahol szintén tett vallomást Antal.
A szóvivő nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy volt-e nyomozati alku a beismerés, illetve enyhébb kényszerintézkedés vonatkozásában Antal és a hatóságok között.
Arról, hogy Hagyó mentelmi jogának a választások utáni megszűnése és 2010. május 21-e előtt napokkal megtörtént eljárás alá vonása után mi szükség volt még a nyomozás átadására az ügyészségnek, Fazekas Géza annyit mondott: akkor a gyanúsítotti kör még nem zárult le.
    
Az ügyészségi szóvivő közölte azt is, hogy a gyanúsított, vádlott nem köteles igazat mondani, védekezésének egyetlen korlátja, hogy mást hamisan bűncselekmény elkövetésével nem vádolhat. Hamis vád miatt pedig csak az a hatóság tehet feljelentést, amelynél éppen van az alapügy, amivel kapcsolatban a vitatott kijelentést elhangzott. Jelen esetben ez a bíróság.
Hozzáfűzte: a gyakorlatban az adott eljárási szakasz befejezése után dől el, hogy hamis vád miatt eljárást kezdeményez-e az illetékes hatóság, hiszen többnyire akkor kerül abba a helyzetbe, hogy a releváns adatokat értékelje. Amikor azonban az egész eljárás befejeződött, már bárki tehet feljelentést, illetve hivatalból maga az ügyészség is megindíthatja az eljárást.
    
Fazekas Géza kérdésre válaszolva jelezte, hogy Antalhoz hasonlóan a BKV-ügy egy másik vádlottjának, Mesterházy Ernőnek is voltak a per során olyan nyilatkozatai, melyekben súlyosan törvénysértőnek minősítette a nyomozást, és nyomásgyakorlással vádolta a bűnüldöző hatóságokat, ami szintén felvetheti a hamis vád kérdését.
(Mesterházy Ernő a vádbeli időszakban Demszky Gábor volt budapesti főpolgármester politikai támogatója, személyes bizalmasa volt, a büntetőeljárás során pedig Antaltól eltérően tagadta bűnösségét.)
 Fazekas Géza elmondta: a BKV ügyében Antal vallomásán kívül még számos más bizonyíték is az ügyészség rendelkezésére áll, melyekkel a per során alá kívánják támasztani a vádiratot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!