Belföld

2012.09.12. 19:10

Játékpisztoly okozott riadalmat a BME-n - Nem indul eljárás a hallgatóval szemben

Nem indul eljárás azzal a hallgatóval szemben, aki szerdán játék pisztollyal ült be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyik előadására.

MTI

Pap Judit, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének vezetője az esti órákban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a 22 éves fiatal nem követett el bűncselekményt, a hallgatót tanúként hallgatták ki, majd hazaengedték. 
Az eset további körülményeit a XI. kerületi rendőrkapitányság vizsgálja - közölte Pap Judit, hozzátéve, hogy a hallgató nagyon sajnálja a történteket, illetve - elmondása szerint - nem gondolta, hogy a cselekedete ilyen lavinát indít majd el.

A XI. kerületi rendőrkapitányság néhány órával korábban garázdaság miatt indított eljárást a fiatal ellen, aki fegyvernek látszó tárggyal ült be az egyetem biokémiai előadására. 

Pap Judit felidézte: szerda délelőtt két fiatal tett bejelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) központi ügyeletén, mert az egyetemre "fürdőköpenyben pisztollyal bement egy férfi, leült egy tanteremben és az asztalra tett egy pisztolyt".
A bejelentés után a BRFK bűnügyi bevetési osztálya, illetve a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai fogták el, majd állították elő a 22 éves hallgatót.

A sajtóügyelet vezetője az intézkedéssel kapcsolatban megjegyezte: a rendőrségnek minden olyan esetben, amikor ilyen bejelentés érkezik, intézkedési kötelezettsége van, és csak később vizsgálják azt a körülményt, hogy éles lőfegyverről van-e szó.
Hangsúlyozta: a rendőrség a továbbiakban is komolyan fogja venni ezeket az eseteket, illetve határozottan, szakszerűen és gyorsan fog fellépni, hiszen számos nemzetközi példa is azt mutatja, hogy komolyan kell venni az ilyen bejelentéseket - tette hozzá.
Szakács Attila alezredes, igazságügyi fegyverszakértő elmondta: a lefoglalt, berregő hangot adó játék pisztoly nem minősül lőfegyvernek, megszerzéséhez és tartásához nem szükséges engedély, külsőleg azonban hasonlít a valódi fegyverre.

OLDALTÖRÉS: Játékpisztoly okozott riadalmat a BME-n

 

 

 

Játékpisztoly okozott riadalmat a BME-n

Nem valódi fegyvert, hanem egy játékpisztolyt vett elő egy hallgató szerda délelőtt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen - tudta meg az MTI Lóránt Bálint egyetemi hallgatótól, azután, hogy rendőrök érkeztek ki a helyszínre.

A teremben nagyjából százan voltak, amikor a kar egyik hallgatója elővette a játékpisztolyt - mondta Lóránt Bálint.

Hozzátette: úgy tudja, hogy az érintett hallgatót a rendőrök kikísérték az egyetem épületéből.

A rendőrség azután érkezett a helyszínre, hogy bejelentést érkezett: egy férfi bement az egyik előadóba, és egy fegyvert tett az asztalra.

 

TEK: fürdőköpenyben volt a BME-n elfogott fiatal

Még a Műegyetem egyik előadójában elfogták a terrorelhárítók azt a fiatal férfit, aki fürdőköpenyben ült be az egyik előadásra, majd fegyverét a padra tette - mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója.

A dandártábornok közlése szerint 130-an voltak az említett teremben és a 6-8 perc alatt a helyszínre ért egységek még a "kicsengetés előtt" behatoltak az előadóba és elfogták a férfit, akit a rendőrök az illetékes kapitányságra előállítottak.

Visszatérhettek a hallgatók a Műegyetem épületébe

Az épület kiürítése rendben zajlott, de már mindenki visszatérhetett az egyetemre - mondta Hornyánszky Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) vegyészmérnöki kara dékáni hivatalának vezetője.

Az intézményben éppen egyetemi napok vannak - tette hozzá a hivatalvezető. A rendezvény honlapján elérhető információk szerint az eseménysorozaton egyebek mellett különböző zenei programok és kiállítások várják az érdeklődőket.

Egy második évfolyamos hallgató volt az a férfi, akit biokémia előadás közben vittek el a kommandósok, mert fürdőköpenyben ült be órára, és asztalára egy fegyvert tett ki - mondta Pokol György, a BME vegyészmérnöki karának dékánja az MTI tudósítójának a rendőrségi akció után.

A dékán közölte: már tartott az előadás, amikor a hallgató "furcsa öltözékében" beült a terembe. A mellette ülő két társa vette észre a fegyvert, és szó nélkül kiment az előadóból, hogy értesítse az egyetem rendészetét.

Ezután rövid időn belül megérkeztek a rendőrök, akik azonnal elfogták a férfit - mondta a dékán, aki rendkívül súlyos fegyelmi ügynek minősítette az esettet.

 

Garázdaság miatt indul eljárás a fegyveres ellen

Garázdaság miatt indít eljárást a XI. kerületi rendőrség azzal az egyetemi hallgatóvak szemben, aki egy fegyvernek látszó tárggyal ült be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem biokémiai előadására - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Bényi Mónika közölte, hogy miután a férfit az előadóban elfogták a terrorelhárítók, a kerületi kapitányságra előállították, és gyanúsítottként hallgatják ki.

A rendőrségi akciónak jelentős anyagi vonzata volt, amelyet egyelőre a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ visel - jegyezte meg a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!