Belföld

2012.10.29. 07:28

A Jobbik jelöltje nyerte az időközi választást Tiszavasváriban

A település eddigi vezetőjét, Fülöp Eriket (Jobbik) választották Tiszavasvári polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.

MTI

Bundáné Badics Ildikó elmondta: a nem jogerős végeredmény szerint Fülöp Erik 2411 voksot szerzett, míg a Fidesz által támogatott Ráduly Zsoltra (Tiszavasváriért Közéleti Egyesület) 1707, az MSZP színeiben induló Timári Istvánnéra 499, míg a Budapesti-Pest Megyei SZEM-pont Egyesület jelöltjére, Aleva Istvánra pedig 116 szavazat érkezett.

A választásra jogosult 10111 választópolgár közül 4733-an járultak az urnákhoz, ez 46,81 százalékos részvételi arányt jelent.

Az időközi voksolást azért kellett megtartani a Tisza-parti városban, mert az önkormányzat augusztus 1-jén feloszlatta önmagát.

Vona Gábor: óriási eredmény a tiszavasvári győzelem

A Jobbik elnöke szerint óriási eredmény, hogy Fülöp Eriket az ellenzéki párt jelöltjét választották újra Tiszavasvári polgármesterévé a vasárnapi időközi választásokon, ráadásul a 2010-es voksolásnál nagyobb arányú támogatottsággal.

Vona Gábor hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: az eredmény azt bizonyítja, hogy a Jobbik nemcsak ismeretlenül képes megszerezni a bizalmat, hanem két év városvezetés után is újra meg tud nyerni egy választást.

Kérdésre válaszolva a pártelnök leszögezte: a Jobbik semmiképpen sem akar részt venni az Együtt 2014 mozgalomban, és "óvja" is a részvételtől az országot, mert szerinte "subát gubára" nem érdemes cserélni. Hangsúlyozta: Bajnai Gordon, az Együtt 2014 egyik vezetője az elmúlt 20-22 évben tett néhány olyan dolgot közéleti szereplőként, amelyeket "nem írunk majd bele Magyarország aranykönyvébe".

Jobbik: csalás történt a szavazáson

Jobbik: csalás történt a szavazáson

A Jobbik szerint súlyos választási csalássorozat történt a vasárnapi tiszavasvári időközi voksoláson.

"A civil szervezet mögé bújt Fidesz kampánycsapata - köztük Ráduly Zsolt polgármesterjelölt - tömegesen szállította a szavazóurnákhoz a helyi cigányokat. Mindezekről számos videofelvétel is tanúskodik" - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Tudatták, hogy ezek alapján Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselője 15 gépjármű vezetője ellen tett büntetőfeljelentést, továbbá a helyi választási bizottsághoz is kifogással fordult.

"Nem ért minket váratlanul a választási csalás, de annak súlyossága és mértéke megdöbbentő" - írta a Jobbik.

MSZP: választási csalás gyanúja merült fel

Az MSZP tiszavasvári tagjai több jogsértésre utaló jelet is észleltek a városban tartott időközi polgármester- és képviselő-választáson - közölte a párt.

A hajnali órákban a tiszavasvári MSZP-sek a település több pontján "szervezett választói mozgósításra lettek figyelmesek", úgy tűnt, ennek során alkoholt is osztottak - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amelyben hozzáteszik, hogy a helyszínen felbukkant a Fidesz által támogatott Tiszavasváriért Közéleti Egyesület polgármesterjelöltje, Ráduly Zsolt is.

"Az eset összefüggései egyértelműen kivizsgálásra szorulnak, hiszen befolyásolhatták a választás kimenetelét", ezért a szocialisták - mint írták - a helyi választási bizottsághoz fordultak, és vizsgálják, hogy további jogi lépések szükségesek-e.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik