Belföld

2012.10.19. 07:52

Magyar válogatott - Egervári: nyáron már meg lehet mondani, hol végezhet a csapat

Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint jövő nyáron már nagyjából meg lehet mondani, hogy hányadik helyen végez a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtező-csoportjában.

MTI

"Egy csatát igen, de a háborút még messze nem nyertük meg" - nyilatkozta a török csapat keddi 3-1-es legyőzéséről a szakember az M1 Ma reggel című pénteki műsorában. A tréner szerint az, hogy a gárda sok kritikát kapott a hollandoktól elszenvedett 4-1-es hazai vereséget követően, összességében még jót is tett, ugyanis összekovácsolta a társaságot.
"Nagyszerű közösség alakult ki az elmúlt két és fél évben, amely hónapról hónapra szakmailag is erősödhet. Minél több mérkőzést játszunk, annál eredményesebbek lehetünk" - tette hozzá Egervári.
    
A szakember szerint örömteli, hogy a magyar válogatott csak az ellen a holland csapat ellen veszített pontokat, amelyik véleménye szerint magabiztosan nyeri majd a csoportot, ugyanis így a többi riválissal szemben lépéselőnybe került. Az együttes legközelebb jövő márciusban a románokat fogadja, majd a törökök otthonába látogat. Egervári véleménye szerint így nyáron már nagyjából meg lehet mondani, hányadik helyen végez a csapat a sorozatban.
    
A vb-selejtezős csoportok első helyezettjei kijutnak a 2014-es brazíliai vb-re, míg a csoportmásodikok - leszámítva közülük a legrosszabbat - pótselejtezőt vívnak.
A következő két selejtező előtt a válogatott még idén novemberben hazai pályán találkozik barátságos mérkőzésen a norvégokkal, majd február 16-án lép pályára, egyelőre nem tudni, hogy ki ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!