Belföld

2012.10.25. 16:05

Rendőrgázolás - Elbúcsúztatták Kenéz Imrét

Katonai tiszteletadás mellett örök nyugalomra helyezték az október 11-én Apátfalván halálra gázolt rendőrt, Kenéz Imrét csütörtökön a szegedi Belvárosi temetőben.

MTI

A posztumusz hadnaggyá kinevezett rendőrmotorostól, akit Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánított, mintegy kétezren vettek végső búcsút. A megemlékezésen a rendőrség mellett részt vettek a pénzügyőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás és a mentőszolgálat munkatársai, polgárőrök és civilek is.

Lerótta kegyeletét Pintér Sándor, Hatala József országos rendőrfőkapitány, az országos és a megyei főkapitányságok vezetői, valamint szerb és román rendőri vezetők.

A 34 esztendős korában elhunyt férfi koporsójánál a Készenléti Rendőrség díszszázadának tagjai álltak őrséget. Amikor a sírba engedték a koporsót, rendőrségi helikopterek repültek el a temető fölött, a század tagjai pedig díszlövéseket adtak le.

Szilágyi Róbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója felidézte: Kenéz Imre Szegeden született, tanulmányai elvégzése után 1998-ban kezdte meg hivatásos szolgálatát Kecskeméten járőrként. Szakmai munkája alapján 1999-ben került a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományába mint járőrvezető. 2008-ban nevezték ki ellenőrző motoros járőrvezetővé. Munkájára a szorgalom, precizitás, nagyfokú felelősségérzet volt jellemző, törzsőrmesteri, zászlósi és törzszászlósi rendfokozatba is soron kívül léptették elő.

"A rendőrök esküt tesznek arra, hogy szolgálati kötelességüket akár életük kockáztatásával is végrehajtják, e szavak jelentőségét azonban csak most értjük meg igazán, amikor szembesülünk azzal, szeretett kollégánk életét áldozta hivatásáért" - mondta az alezredes.

Kenéz Imrét intézkedés közben gázolta el egy 34 esztendős osztrák férfi a terepjárójával, a gyanú szerint szándékosan.

A Szegedi Városi Bíróság október 12-én elrendelte a terepjáró sofőrjének előzetes letartoztatását. A gyanúsított korábban 28 alkalommal volt büntetve, többi között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt. A férfi ellen - akit négy lövés ért, ezért a tököli rabkórházba került - hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!