Belföld

2014.01.20. 18:37

Hadiösvényen

De hová tűntek a polgári körök? Tudják, a 2002-ben életre hívott, a Fideszhez kötődő csoportok, baráti csapatok, amelyek arra voltak hivatottak, hogy a sikertelen választás után egyben tartsák a fiatal demokraták szavazóit.

Simon Erzsébet

A Fidesz elnöke akkor kiadta a jelszót a polgári köröknek: „Készenlét és mozdulás, ha eljön az idő." De pár év múlva a polgári körök elhalkultak. Pedig volt belőlük úgy tizenegyezer háromszáz. Nem is oly rég, épp Jákon, a templomavatón mondta Orbán, hogy a polgári körök az alkotó, elkötelezett, nemzeti érzelmű emberek gyülekezőhelyei, nélkülük az ország nem jutna semmire. Most mégsem a polgári köröket szólította meg, pedig úgy fest, mozdulni kell. Mit mozdulni, harcolni! Ezt maga a Fidesz elnöke üzente meg levélben. Magyar Csapatot kell alakítani! Mert a küzdelem még nem ért véget. Mert vannak külföldi közműcégek, bankok, amelyek el akarják törölni a rezsicsökkentést. Ezért kell most a Magyar Csapat – a rezsicsökkentés megvédéséhez. Elképzelem, amint a hadba hívottak összedugják a fejüket – havonta? hetente? –, s jól megmondják a tutit. Április hatodikáig minden bizonnyal. Akkor lesznek ugyanis a választások.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!