Belföld

2011.11.23. 16:02

A vasi társadalmat áthatja a segítés szelleme

Januárban lesz egy éve, hogy megkezdte munkáját a Vas Megyei Önkéntes Centrum. Az eddigi hónapok alapján jól állnak vállalt terveikkel, s most új akciókba kezdenek

Tersztyánszky Krisztina

Szerdán Kovács István, a centrum szakmai vezetője számolt be az eddigi eredményekről. Az  áprilisig vállalt keretszámokat már most több tekintetben teljesítették a szervezők. Szépen gyarapszik a regisztrált önkéntesek és a fogadószervezetek száma, túl vannak több tucatnyi tájékoztató alkalmon, 13 helyen működik önkéntes pont, és a segítők számos nagyrendezvényen jelen voltak.

Az önkéntes centrum - mondta el Kovács István - most egy kísérleti kezdeményezés előtt áll. A következő hónapokban öt  megyei szintű akciót indítanak útjára, melyekkel hosszabb távra is szeretnék mozgósítani a segítő szándékú lakosságot.  

A megmozdulások felölelik a kultúra, a sport és a környezetvédelem ügyét egyaránt. Lebonyolításukban szakmai partnerek segítségét kérik, hogy az önkéntesek tényleg értéket teremthessenek.

Az első akció a november  végén induló  Könyvélmény program, melynek keretében a megye könyvtáraiban ifjúsági és gyermekkönyv adományokat gyűjtenek, majd osztanak szét rászorultaknak. Februárban az elhanyagolt források megtisztítására, majd a megyei focipályák rendbetételére toboroznak önkénteseket.

Egy következő megmozdulás keretében őshonos fákat ültetnek el több településen, végül történelmi emlékhelyeket, sírokat, kőkereszteket raknak rendbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!