Belföld

2012.05.10. 12:13

Áder János beszéde (videó)

Áder János köztársasági elnök beszéde, amelyet hivatalba lépése alkalmából Budapesten, a Sándor-palota előtt mondott május 10-én.

MTI

Tisztelt honfitársaim, Magyarország polgárai, magyarok itthon és a nagyvilágban!

A mai nap, elnöki munkám első napja olyan alkalom, amikor hazánk államfőjeként állok önök előtt, és Magyarország polgáraként szólok önökhöz.

Olyan magyar emberként, aki hálás szívvel áll nemzete előtt. Mert egy lehetek azok közül, akik azonos nyelvi és kulturális közösséget, államalkotó népként pedig egy politikai nemzetet alkotnak. Hogy egy lehetek önök közül, mai magyarok közül. Mindazok közül, akik ma is szívesen emlékeznek a gyakran idézett Szent István-intelemre, mely így szól: "tartsd mindig eszedben: minden ember azonos állapotban születik, és semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és gyűlölség."

Tisztelt Honfitársaim!

Nem születtem köztársasági elnöknek, mint ahogy egy demokráciában senki sem születik semmilyen közjogi méltóságra.

Magyar embernek születtem. Magyarnak, és ezért hálás vagyok a sorsnak. Magyarnak, ami azt jelenti, egy vagyok azok közül, akik az anyákat édesanyának, nyelvüket anyanyelvnek, országukat hazának hívják.

Szüleim dolgos, családjukat féltőn szerető rábaközi emberek voltak, akikben a tanulás képessége, a tudás és a szorgalom tisztelete munkált. A tanulást és a kötelességet csak két dolog előzhette meg náluk. Egymás szeretete és tisztelete.

Sokat tanultam tőlük, mint ahogy sokat tanultam egész eddigi életem során. Megismertem a kétkezi munkát, a tudományos műhelyek világát, a hazai és az európai politikát.

Tanulni számomra annyit jelent, mint megérteni önmagunkat és a körülöttünk lévő világot. Felfogni és elfogadni, hogy bár szabadon gondolkodhatunk és cselekedhetünk, mégsem élhetünk kizárólag saját törvényeink szerint. Tudomásul venni, hogy bizony felelősek vagyunk egymásért és közös boldogulásunkért. Ennek felismerésével válunk nyitottá, s tudunk különbséget tenni jó és rossz, hasznos és ártalmas, igaz és talmi között.

Ez a tudás. Ez minden tanulás értelme. Ha ezt tudjuk, nagy baj már nem érhet bennünket.

Kedves magyarok, tisztelt honfitársaim!

Tegyük fel a kérdést: mi tette a magyar népet államalkotó és államiságát megtartó politikai nemzetté? Úgy vélem, elsősorban népünk jóra való nyitottsága. Ez élteti kultúránkat, ez gondolkodásunk alapja, ez tehetségünk és változtatni akarásunk forrása. Ez a magyarázza, hogy bár kis nép a miénk, a történelem során mégis sokszor kerültünk a világ nagy fordulatainak középpontjába.

Voltunk Európa védőbástyája, és nem egyszer mi magyarok mutattunk utat a kontinens többi népének. Gondoljunk csak a legutóbbi fél évszázadra! 1956-os forradalmunkra, a vasfüggöny lebontására, szabadságunk és függetlenségünk békés kivívására.

Bennünk, magyarokban mindig megvolt a jóakarat és a képesség arra, hogy újjáépítsük, amit mások leromboltak, hogy újraegyesítsük, amit mások megosztottak, hogy visszanyerjük, amit mások eloroztak.

Deák Ferenc is erre építette a kiegyezés művét, amit Magyarország fejlődésének fényes évtizedei követtek.

Ma is szükség van kiegyezésre.

Kiegyezésre, de nem a szó felszínes politikai olvasatában, hanem annak mélyebb értelme szerint. A kiegyezés számomra azt jelenti, itt az ideje, hogy mi magyarok kiegyezzünk végre önmagunkkal. Csak ebből születhet meg saját belső békénk. És ehhez egyikünknek sem kell erejét meghaladó nagy tetteket véghezvinnie. Csak néhány dolgot tegyünk másképp.

Elég, ha egyenlő mércével mérünk. Elég, ha tisztelettel viseltetünk egymás iránt. Ha megbecsüljük, és követendő példának tekintjük a teljesítményt, amit sohasem valami elérhetetlen ideálhoz, hanem mindig kinek-kinek a személyes képességeihez viszonyítunk. Az új magyar kiegyezésnek ez a 21. századi útja: ez szolgálja hazánk nyugatos polgárosodását. Ezért a kiegyezésért mindannyiunknak van személyes tennivalója.

Készen állok, hogy ebből a nemzet előtt álló nagy feladatból a rám jutó részt elvégezzem. Javaslom, az önmagunkkal való kiegyezés útját követve kezdjünk el lépésről lépésre változtatni közgondolkodásunkon.

Javaslom, fogjunk hozzá a munkához. Minél hamarabb.

A magam részéről készen állok arra, hogy még ma nekilássak. Készen állok, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek, hogy közös erővel lélekben ismét felemeljük országunkat. A bennünk élő jót követve tegyük olyanná, amilyennek szívünk mélyén szeretjük hazánkat.

Készen állok az előttem álló feladatra. Arra, hogy az Önök érdekeit és értékeit képviseljem, arra, hogy Magyarország köztársasági elnökeként hazámat szolgáljam.

"A haza minden előtt."

Köszönöm figyelmüket, mely megtisztelő volt számomra.

Videó - Áder új kiegyezést ígér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!