Belföld

2012.03.28. 17:28

Adómentesség a háziorvosi rendelőknek és a temetőknek?

A háziorvosi ellátást kiszolgáló helyiségekre és a temetőkre is kiterjesztik a telekadó-mentességet - közölte Kósa Lajos (Fidesz), országgyűlési képviselő szerdán az MTI-vel.

MTI

A politikus megerősítette: a végszavazás előtti egységes javaslatot terjesztett be az Országgyűlésnek a telekadóval kapcsolatban. Ennek értelmében adómentessé teszik a háziorvosi ellátást kiszolgáló helyiségeket, ami azt jelenti, hogy a rendelők után sem telekadót, sem építményadót nem kell fizetni.

Ugyanakkor adóztathatóvá teszik a repülőtereket a telekadó szempontjából - fűzte hozzá a Fidesz alelnöke.

Az MTI érdeklődésére megjegyezte: miután az önkormányzati tulajdonú telkek tárgyi adómentesek, az önkormányzati repülőterek ezután sem fizetnek telekadót. Így például a debreceni repülőtér területéért nem kell továbbra sem telekadót fizetni, de a Liszt Ferenc repülőtér esetében kell, mert az nem önkormányzati tulajdon.

Kósa Lajos jelezte azt is, hogy csütörtökön koherenciazavart kiküszöbölő módosító indítványt nyújtanak be, ami a temetőket teszi tárgyi adómentessé. Úgy gondoljuk, hogy a temetőket ki kell venni a telekadó alól, a temetői szolgáltatást nem szabad több adóval terhelni - mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!