Belföld

2012.02.23. 13:14

Akár 20 fok is lehet!

Felhős, de meleg időre számíthatunk az elkövetkező napokban az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint.

MTI

Csütörtökön eleinte fátyolfelhős, napos idő lesz, majd délutántól megvastagszik a felhőzet. Elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat. Éjszaka főleg a Dunától keletre csökken, de másutt is vékonyodik a felhőzet, néhol még jelentéktelen eső lehet. Pénteken napközben a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, pénteken napközben a középső országrészben több helyen viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken a Dunántúlon 15, 20, másutt 11, 15 fok között várható.

Az időjárási helyzet Európában

Az Ibériai-félszigettől Közép-Európán át egészen a Fekete-tengerig anticiklon húzódik. A leszálló légmozgások hatására általában kevés a felhő, csapadékról nem érkezik jelentés. Az éjszakai órákban helyenként köd képződik. Ugyanakkor Észak-Európa felett többközéppontú ciklon örvénylik. Hosszan elnyúló, hullámzó frontrendszere mentén erősen felhős vagy borult az ég, többfelé esik az eső, a Kelet-európai-síkságon és Skandináviában havazik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a mediterrán térségben és az Atlanti-óceán partvidékén általában 11, 16, a középső tájakon 1, 8 fok között változik. Ezzel szemben északkeleten hideg van, a Kelet-Európai-síkságon csak -1, -9 fokot mérnek.

Péntek estig a Kárpát-medence fölé északnyugat felől egyre enyhébb, csütörtökön átmenetileg nedvesebb léghullámok érkeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!