Belföld

2013.02.13. 06:56

Az egyre erősödő széllökések hóátfúvásokat okoznak

A Nyugat-dunántúli területeken kedd éjszaka óta változó intenzitással havazik. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei és munkagépei ez alatt az időszak alatt is folyamatosan dolgoztak, hogy az egyre erősödő széllökések következtében kialakuló hóátfúvások miatt ne alakulhassanak ki járhatatlan útszakaszok. A megfeszített munkavégzés ellenére Zala megyében egy kis forgalmú alsóbbrendű utat már le kellett zárni, mivel a nagy erejű szél folyamatosan visszahordja a letakarított havat a burkolatra. Elzárt település ugyanakkor nincs az országban.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának szerda 7 órai összesítése alapján a Dunántúl nagy részén késő este óta havazik, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas, Zala és Somogy megyében a frissen lehullott hó vastagsága 5-7 centiméter, ezért a fő- és mellékutak most még havasak, hókásásak. A legerősebb havazást Keszthely és Marcali térségéből jelezték a cég útellenőrei. A Dunántúlon a szél is felerősödött, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében, Vas megyében Sárvár és Celldömölk környékén hófúvások is kialakultak. Utóbbi területeken éjjel 1 óra óta folyamatosan dolgoznak a munkagépek, hogy biztosítsák a személygépjármű forgalom és menetrend szerinti buszjáratok közlekedését. Zala megyében a nagy erejű széllökések miatt Nagyrécse térségében olyan mértékű hóátfúvások alakultak ki, amelynek következtében a Galambokra vezető mellékutat le kellett zárni. A település ugyanakkor már irányból megközelíthető, mivel egy nagyon alacsony forgalmú alsóbbrendű útról van szó, jelentősebb fennakadást nem okoz az útlezárás.

A Dunától keletre eső területeken ugyanakkor szinte mindenhol esőtől vizes utakon lehet autózni. A legtöbb helyen általában mínusz 1-3 fokot mértek, így lefagyásokat nem jeleztek a társaság útellenőrei.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom megyei üzemmérnökségein III. fokú, az ország többi megyéjében II. fokú a téli tisztántartási készenlét. A társaság összesen közel 200 munkagépe és 600 munkatársa dolgozik a 7 órai állapot szerint az utak hóeltakarítási és síkosságmenesítési munkáin. A folyamatos munkavégzés ellenére ugyanakkor a havazás és a hóátfúvások miatt téliesebb útviszonyokra számíthatnak a közlekedők a Nyugat-dunántúli területeken.


A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért arra kéri az autósokat, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek az ország nyugati megyéiben. Az aktuális útviszonyokról a cég Útinform szolgálatánál vagy megyei ügyeletein kaphatnak friss információkat. Elérhetőségeinket megtalálják a www.kozut.hu oldalon.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!