Belföld

2009.09.24. 20:52

Bajnai: a külföldi befektetők a választások utáni helyzet miatt aggódnak

New York - Bajnai Gordon miniszterelnök e heti New York-i látogatásának utolsó napján, csütörtökön az MTI-nek elmondta: befektető tárgyalópartnerei a legnagyobb kockázatnak Magyarország kapcsán azt látják, hogy a választások után megmarad-e az a következetes, takarékos, jövőépítő gazdálkodás, amelyet Magyarország elkezdett, vagy pedig a politika ígérgetés megint rossz pályára viszi az országot.

MTI

"Ma mindenki elismeri a Magyarország által folytatott gazdaságpolitikát, és a legnagyobb kockázatnak a felelőtlen ígérgetést tartják, vagy a felpuhulást, a visszatérést az irracionális gazdaságpolitikához" - mondta a kormányfő.
    
Szerinte az a fő kérdés, hogy a kormányt alakító erők "milyen tetteket hajtanak majd végre. Rajta tartják-e az országot azon a pályán, amely most ismét kezdi az országot rendbe rakni, vagy pedig megint alásüllyedünk a hamis ígérgetés és a rossz politikai kompromisszumok világába, amely eddig is tévútra vitte Magyarországot". Úgy fogalmazott, hogy a józan ész politikájának nincs alternatívája. Aki a költségvetés hiányának "elengedéséről' beszél, az olyan, mint az az autóvezető, aki az autópályán szembemegy a forgalommal.
    
"A magyar devizahitelesek biztonságával, vagyonával játszik az, aki erről az irányról le akarja téríteni Magyarországot" - mondta a kormányfő, kiemelve: "ezzel nem szabad játszani, még politikai önérdekből, szavazatszerzés céljából sem, mert ez nagy felelőtlenség, és elbizonytalaníthatja azokat, akik ma ismét bízni kezdenek Magyarországban". Szerinte aki ezt teszi, "megkérdőjelezi annak az áldozatnak is az értelmét, amelyet az emberek meghoznak azért, hogy Magyarországot együtt jó pályára állítsuk".
    
Magyarország mostani gazdasági folyamatait illetően szerencsére nem nagyon kellett megnyugtatnia senkit New York-i megbeszélésein - mondta Bajnai. "A feszültség, az aggodalom, az idegesség Magyarországgal kapcsolatban mintha az elmúlt hónapokban kiment volna a fejekből (...) egy pozitív, optimista, reménykedő hangulat érzékelhető".
    
A miniszterelnök a New York-i magyar sajtó kérdésére válaszolva elmondta: a választásokon nem fog indulni semmilyen párt színeiben, nem akar versenyezni senkivel.
    
Megjegyezte ugyanakkor: "miniszterelnökként és magánemberként is csak olyan politikai irányzatot fogok támogatni szavazatommal, megszólalásaimmal, amely vállalja azt a felelősséget, amelyet ez a kormány megpróbált vállalni az országért, amely azt ígéri, hogy Magyarországot a válságból kivezető pályán tartja, és hosszú távú növekedés felé viszi".
    
Arról is beszélt: neki az a dolga, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek "nem a következő közvélemény-kutatásra vagy választásokra koncentrálnak, hanem arra, hogy hogyan lehet Magyarországot akár szavazatveszteség árán is, de felelősséggel kihozni ebből a válságból és tartós növekedési pályára állítani".
    
Kijelentette: "a cselekvés felelőssége a mindenkori kormányé, de az ország iránti bizalom megerősítése közös munkája mindazoknak, akik Magyarországért felelősséget éreznek, benne a kormányzati szerepre készülő ellenzéknek is".
    
A miniszterelnök beszámolt arról, hogy csütörtökön megbeszélést folytatott Jacques Diouffal, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatójával. Diouf elmondta: a FAO annyira elégedett magyarországi jelenlétével, hogy fontolgatja, összevonja a világ több részén működő regionális szolgáltató központjait, és Magyarországra telepíti. (A 189 tagállamot tömörítő szervezet 1996-ban Magyarországon nyitotta meg Közép- és Kelet-európai Regionális Irodáját.) A FAO elnöke meghívta a miniszterelnököt a szervezet novemberi, olaszországi csúcstalálkozójára.
    
A kormányfő csütörtökön találkozott Katar emírjével és a kuvaiti miniszterelnökkel, akikkel gazdasági együttműködési lehetőségekről tárgyalt. Egyben arra kérte őket, támogassák Magyarország nem állandó tagságát az ENSZ Biztonsági Tanácsában 2012-13-ban.
    
A kormányfő csütörtök délután hazautazik, másnap, budapesti idő szerint péntek délelőtt már közgazdász-vándorgyűlésen vesz részt Zalakaroson - tájékoztatta Budai Bernadett kormányszóvivő az MTI-t.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!