Belföld

2012.05.10. 06:52

Beiktatják Ádert

Áder János megválasztott köztársasági elnök ma foglalja el államfői hivatalát a Sándor-palotában.

MTI

A beiktatási ünnepségre meghívót kaptak a jelenlegi és volt közjogi méltóságok, továbbá valamennyi országgyűlési képviselő és miniszter. A vendégek között ott lesz többek között a legfőbb ügyész, valamint az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is.    

A rendezvény a Himnusz közös eléneklésével kezdődik, majd Tiba István, az Országgyűlés jegyzője ismerteti az Áder Jánost köztársasági elnökké választó parlamenti határozatot. Ezt követően Blaskó Péter színművész szavalja el József Attila A Dunánál című versét, a négy történelmi egyház vezetője pedig közösen kér áldást Magyarországra.    

Az ünnepség Áder János beiktatási beszédét követően a Szózattal zárul.    

Az Országgyűlés május 2-i titkos voksolásán 262 szavazattal választotta köztársasági elnökké Áder Jánost, aki ezt követő parlamenti beszédében úgy fogalmazott, a magyar érdekek és a magyar értékek szószólója lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!