Belföld

2009.09.26. 06:38

Bunkerek nyomán - Az őrségi "Maginot-vonal"

Magyarszombatfa Az ötvenes évek elején Maginot-vonalként emlegették azt az építménykolosszust, amelyet 620 kilométer hosszan telepítettek az őrségi és a göcseji erdőkbe a műszakisok. A bunkerek, futóárkok, géppuskafészkek, hírközpontok és parancsnoki állások feltárást a pénzügyi gondok ellenére is folytatja a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum kollektívája.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Az ország akkori költségvetésének negyedét, 7 milliárdot (ma 700 milliárd lenne)  szánt Rákosi Mátyás a védvonal kiépítésére 1951 és 1954 között.  A nagy ütemben folyó munkákat látványos hisztériakeltés kísérte. 

A hatrámenti lakosságot jugoszláv páncélosokkal, vérszomjas  katonákkal riogatták. Arról persze nem beszéltek, hogy az ellenség ugyanolyan vöröscsillagos sapkát visel, mint a magyar katona. De hát Titó akkor rossz kommunista volt.  A 79 éves, friss és fiatalos Cseke Gyulát is így okították a Néphadseregben. 

- Nehéz volt a szolgálat, de így utólag nem bántam meg. A mostani szerencsés fizikai állapotomat  az akkori terheléseknek köszönhetem. Volt olyan menetgyakorlat, amely hajnali 3-kor indult és este 9-kor ért véget. És volt olyan is, hogy egyetlen nap alatt  80 kilométert tettünk meg, az erdőben, sátrakban  aludtunk. Akkor még nem volt laktanya  Zajdán, a Göcsej volt az otthonunk. Amikor aztán átadták az épületet, váratlanul befutott Farkas Mihály hadseregparancsnok. Jó katona vagy, szolgálj tovább, mondta. Tábornok elvtárs, nekem van egy szép szakmán, a fazekasság. Azt szeretném  vinni. Megértelek, sok sikert hozzá, mondta, miközben a főtisztek karót nyeltek. Négy Volgával jöttek, a védvonalat is megnézték. Hát, az volt a szóbeszéd, hogy mi foglaljuk majd el,  Titóék ellen készülve. Épült ott mindenféle: parancsnoki állás, géppuskafészek, futóárok, bunker, hírközpont. Amíg Zajdán katonáskodtam, egyszer sem vezényelték oda az ezredemet, sohasem mentünk állásba,  - emlékezik a férfi. 

Kortársa, Szabó Elek szerint parasztvakítás volt az egész. Tudták, hogy a  futóárkok semmit sem érnek a tankok ellen. 

- Velemérnél ügyködtek a műszakisok, '52 táján ásták a futóárkokat. Sohasem használták, szerencsére. De ez az egész egy abszurdum volt, mert már létezett egy sokkal keményebb védvonal, a vasfüggöny. Ott aknazárat telepítettek 5-20 méteres, ingadozó sávban. Meg jelzőrendszert. Mindezt katonákkal őriztették. Volt olyan, hogy átlövöldözött a magyar és a jugoszláv katona, annyira féltek egymástól. Tudja, akkor a jugóknak  jobban ment, ebből lett a vicc is: a magyar  katona átkiabál: Te kutya, láncos kutya! Mire a jugoszláv kiskatona: Te kutya, irigy kutya! -

A köznépnek szerencsére  helyén volt az esze ekkoriban is. Jókat derültek a május elsejei felvonulásokon. Laczó László szombatfai polgármester még látta Truman amerikai elnököt ketrecben. 

Szépen festett ott, a tömeg meg is tapsolta Gotthárdon. Aztán vittek a szekérrel frakkos kapitalistát, meg persze Titót, a láncos kutyát. Ez volt a sláger. Igazán poénos volt az is, ahogy az őriszentpéteri  bunkert elkeresztelték: Béke lett a neve...  



Ami egykor rosszemlékű katonai objektum volt, ma látványos turisztikai kinálattá lehet. Elkezdték az védőrendszer teljeskörű feltárását a végeken  Fotó: Kiss Teodóra 

Ami a korbeli tényeket illeti: az 1951-54 között Körmendtől Nagykanizsáig  előkészített, mintegy 620 kilométeres szakaszon felépült erődrendszernek 962 akadálycsomópontja készült el. Mégis, 1955-ben felszámolták. 

Részben a politikai helyzet változása, Nagy Imre színrelépése, részben a rossz tervezés és kivitelezés miatti  használhatatlanság miatt. A felszámolást követően 5 megye területén  93 védőkörletben  mindössze  1503  erődelem maradt meg. 

A sokmillió téglát, betonelemeket, vasat a lakoság elhordta. A  terv most az, hogy amit lehet, azt  visszaépítenek, és a helyi önkormányzatokkal közösen erődturizmust indítanak be.  Ez az Őrséget is érintheti. A Béke-bunker az Őrség fővárosának határában.  A térképen az egykori védvonal követhető nyomon 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!