Belföld

2010.04.23. 13:39

Életveszélyesen megfenyegette és zaklatta a volt barátnőjét

A szakítást nem tudta elviselni a férfi, visszajárt egykori barátnője kemenesmihályfai házához, zaklatta, életveszélyesen megfenyegette az asszonyt.

zaol.hu

A büntetlen előéletű K. István (50) 2008 nyarán ismerkedett meg egy kemenesmihályfai hölggyel, akihez később oda is költözött. A pár azonban csak néhány hónapig élt együtt, mert a nő szakított a férfival, sőt a házából is kitiltotta őt.

A vádlott azonban nem vette tudomásul ezt, rendszeresen visszajárt egykori barátnőjéhez, zörgette a bezárt kaput, illetve az utcáról ordítozva szidta, becsmérelte őt. Ha pedig nem személyesen, akkor telefonon zaklatta őt. A híváslista tanúsága szerint az egyik szeptemberi napon negyvenkétszer hívta, vagy küdött neki sms-t, míg október 29-én huszonkilenc alkalommal tette ugyanezt.

A telefonos és személyes zaklatásokon kívül életveszélyesen is megfenyegette a nőt. Az egyik eset a tavalyi, 2009-es  falunapon, vagyis egy nyilvános rendezvényen történt, amikor sokak füle hallatára mondta a nőnek, hogy vérfürdőt rendez nála. Néhány nappal később ismét a nő házánál járt és az utcáról azt kiabálta be az éppen az udvaron tartózkodó sértettnek, hogy éjszaka meglátogatja és elvágja a torkát.

A Sárvári Városi Bíróság ítéletében leszögezte: a vádlott rendszeres, tartós háborgatásával a sértett mindennapi életébe önkényesen beavatkozott, hosszú ideig félelemben tartotta őt.

K. Istvánt személy elleni erőszakos zaklatással vádolta az ügyészség, melyben a bíróság bűnösnek találta őt, és 50 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta. Az ítélet jogerős.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!