Belföld

2010.11.15. 17:07

Elhunyt Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó

Életének 78. évében hétfőn súlyos betegség után elhunyt Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója.

MTI

Polyák három egymást követő olimpián, 1952-ben Helsinkiben, 1956-ban Melbourne-ben, majd 1960-ban Rómában is ezüstérmet szerzett, négy évvel később Tokióban azonban felért a csúcsra.

Polyák Helsinkiben mindössze húszévesen mutatkozott be az olimpiai szőnyegen és második lett. Melbourne-ben, majd Rómában is "csak" ezüstöt akasztottak a pehelysúlyú 62 kilós kötöttfogású versenyző nyakába. A közbenső világbajnokságokon szorgalmasan gyűjtögette az érmeket, három arany, két ezüst és tizennégy magyar bajnoki cím birtokában várta a tokiói ötkarikás játékokat, ahol végül valóra vált az álma: a dobogó legfelső fokára szólították, az utolsó mérkőzésén döntetlent harcolt ki a szovjet Rurua ellen, ami elegendő volt az aranyhoz. A kötöttfogásúak történetében Polyák Imre, az orosz Alekszandr Karelinnal együttesen a legeredményesebb olimpiai részt vevő, négy éremmel.    

Anyaegyesületénél, az újpesti lila-fehéreknél edzősödött, a válogatott mellett is dolgozott. Életútja elismeréseként beválasztották a nemzetközi birkózó hírességek csarnokába. A Nemzet Sportolója lett, az évszázad birkózója, a fiatal nemzedék példaképe. A Bajnokok Klubja eseményeinek állandó résztvevője volt.

Halála előtt alig három hónappal még részt vett a római olimpia fél évszázados jubileumi ünnepségén az olasz fővárosban.

Polyák Imrét a Magyar Olimpiai Bizottság, és a Magyar Birkózó Szövetség saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. Halálával megüresedett egy hely az eddig 12 sportolóból álló Nemzet Sportolója társaságban.


Polyák  Imre:

Születési idő, hely: 1932. április 16., Kecskemét
Elhunyt: 2010. november 15.
Sportág: birkózás  
Klubjai: Bp. Dózsa, Újpesti Dózsa  
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1964, Tokió, kötöttfogás, pehelysúly), háromszoros olimpiai ezüstérmes (1952 - Helsinki, 1956 - Melbourne és 1960 - Róma, mindháromszor kf., pehelysúly), háromszoros világbajnok (1955 - Karlsruhe, 1958 - Budapest, 1962 - Toledo, kf., pehelysúly), kétszeres vb-ezüstérmes (1961 - Jokohama, kf., könnyűsúly, 1963 - Helsingborg, kf., pehelysúly), 14-szeres magyar bajnok (12 egyéni - öt pehelysúlyban, hét könnyűsúlyban - és 2 csapat)  

1951 és 1964 között 51 alkalommal volt a válogatott tagja. 1958-ban és 1962-ben az év sportolója, 1964-ben az év birkózója lett, 2000-ben az évszázad birkózójának választották. 

Visszavonulása (1965) után az újpesti csapatnál volt edző, majd birkózó-szakosztályvezető és szaktanácsadó. Dolgozott a kötöttfogású válogatottal is.

2004-ben, a díj alapításakor megkapta a Nemzet Sportolója címet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!