Belföld

2011.12.23. 16:52

Emelkednek a szabálysértési pénzbírságok

Az Országgyűlés pénteken elfogadta a szabálysértésekről szóló törvényjavaslatot, amely értelmében 5 ezer, illetve 300 ezer forintra emelkedik a szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb, valamint legmagasabb összege.

MTI

A parlament 237 igen szavazattal, 36 nem ellenében fogadta el a kormány előterjesztését.

Az új jogszabály szerint az elkövetők felelősségre vonása lehetőleg még a helyszínen, de legkésőbb az elkövetéstől számított 30 napon belül megtörténik majd, valamint lehetőség lesz az elkövető meghallgatása nélküli határozathozatalra is, ha egyértelmű a tettenérés. A jegyző helyett a kormányhivatal lesz az általános hatáskörrel rendelkező szabálysértési hatóság, és átalakul a szabálysértés miatt kiszabható büntetések végrehajtásának rendszere is: az, aki nem fizeti meg a pénzbírságot, szabálysértési elzárással sújtható, ugyanakkor a pénzbírság közérdekű munkával is megváltható lesz.

További változást jelent, hogy bevezetik a szabálysértési visszaesést is: ennek értelmében az eredetileg elzárással nem büntethető szabálysértések esetén - kivéve a helyszíni bírságolást - ha hat hónapon belül legalább kétszer már felelősségre vontak valakit, akkor a harmadik, folyamatban lévő cselekménye szabálysértési elzárással is fenyegethető lenne. A közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértések esetén ha hat hónapon belül kétszer már történt felelősségre vonás, akkor a járművezetés szabályainak harmadszori megsértése miatt járművezetéstől eltiltást is alkalmazni kellene.

A rendőrség az összes szabálysértés esetén szabhatna ki helyszíni bírságot, amelynek mértéke 5 és 50 ezer forint közötti összegre változik, ismételt elkövetés esetén pedig 70 ezer forint is kiszabható lesz.

A szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb és legmagasabb összege a jelenlegi 3-ról 5, illetve 150-ről 300 ezer forintra emelkedik 2012. április 15-től.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!