Belföld

2011.04.01. 17:16

EU-elnökség: az AI szerint az emberi jogok területén gyenge a magyar teljesítmény

Csalódottságát fejezte ki az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogvédő szervezet pénteken amiatt, hogy európai uniós elnökségének félidejéhez érkezve Magyarország nem tudott elegendő haladást elérni az emberi jogok védelmének megerősítésére az elnökség kezdetén tett AI-ajánlások teljesítésében.

MTI

Orbán Viktor miniszterelnökhöz írt levelében ugyanakkor - amelyet a szervezet az MTI-hez is eljuttatott - az Amnesty International (AI) azt is hangoztatta: még van idő arra, hogy az elnökség javítson teljesítményén ezen a téren. Jelezte azt is, hogy a szervezet vezetői készek megvitatni a kormánnyal a témába vágó kérdéseket.
   
Brüsszelben kiadott közleményében Nicolas Beger, a szervezet európai irodájának igazgatója úgy vélte: az országnak több ízben nem sikerült tartania magát ahhoz az egyébként üdvözölt vállalásához, hogy az emberi tényezőt kidomborító unió építésére törekszik.
   
Hozzátette: "Magyarország maga is többször került reflektorfénybe emberi jogok elleni támadások miatt. Ezek közé tartoznak a homoszexuálisokkal ellenséges alkotmányos reformok, a roma közösségek szélsőségesek általi zaklatása, valamint az új médiatörvény, amely a véleménynyilvánítás szabadságát fenyegeti."
   
Beger szerint Magyarország mostanáig "aligha volt mintakép" az EU-ban az emberi jogok betartásának területén.
   
Ami pedig az uniós ügyeket illeti, az Amnesty International a levélben üdvözölte az elnökség annak érdekében végzett munkáját, hogy erősítse a tagországok Tanácsának felelősségét az uniós döntések és intézkedések emberi jogokkal való összeegyeztetésében. Ennek megnyilvánulása volt a bel- és igazságügyi miniszteri tanács azon vállalása, hogy az unió alapjogi chartáját érvényesíteni kell a Tanács munkájában - jelezte a szervezet.
   
Az AI méltatta az elnökség erőfeszítéseit arra is, hogy az emberi jogok betartásának ellenőrzésére önnön munkájában új megoldásokat fejlesszen ki, amelyek akár más intézmények számára is modellül szolgálhatnak.
   
A közlemény úgy vélte ugyanakkor, hogy az elnökség nem ért el elegendő haladást olyan témákban, mint a menekültek és menedékkeresők őrizetben tartása vagy az EU határőrizeti ügynökségének felelősségre vonhatósága. Nem érzi elegendőnek a szervezet azokat az erőfeszítéseket sem, amelyeket az elnökség a romák társadalmi kizárásának megszüntetéséhez vezető EU-intézkedések előmozdítására tett.
   
Hiányolta az előrelépést az AI annak a - világban szétszórva található - tíz személynek az ügyében is, akiket a szervezet külön a magyar elnökség figyelmébe ajánlott az őket ért súlyos emberi jogsértések miatt. Beger sajnálatát fejezte ki, hogy ezekben az ügyekben csupán "gyér haladást" sikerült elérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!