Belföld

2009.07.04. 17:49

Feloszlatta a rendőrség a Magyar Gárda demonstrációját - A rendőrség elengedte Vona Gábort (frissítve 7:35)

Budapest - Este kilenc óra tájban lett nyugalom szombaton Budapesten, az Erzsébet téren, ahol délután mintegy 200 gárdista sorakozott fel egyenruhában, hogy demonstráljon a Magyar Gárdát bírósági döntéssel feloszlatott ítélet ellen, illetve a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György mellett. A rendőrség megtiltotta a rendezvényt, mint ahogyan a főváros több más pontjára aznap bejelentett demonstrációt is. A nap folyamán összesen 216 embert állítottak elő, köztük Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét is.

Vas Népe



Vasárnap hajnal



Elengedte a rendőrség vasárnap kora hajnalban Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét, akit a gárdisták Erzsébet téri demonstrációjáról vittek el a rendőrök néhány órával korábban - erősítette meg az MTI értesülését Tafferner Éva, a BRFK szóvivője.

A budapesti Erzsébet téren mintegy 200 egyenruhás gárdista demonstrált a Magyar Gárdát feloszlató bírósági ítélet ellen szombaton. Vona Gábort nem sokkal azután vitték el a rendőrök, hogy megérkezett és leült a fűre a gárdisták mellé. 

A BRFK közleménye szerint a nap folyamán összesen 216 embert állítottak elő.



Rendőrök földre teperik Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda elnökét, az Erzsébet téren, ahol a gárda feloszlatása ellen, a terrorcselekménnyel, valamint a robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György mellett demonstrálnak.
MTI Fotó: Mohai Balázs 


20 óra után:

Estére szétváltak a gárdisták a szimpatizánsaiktól. Az utóbbiak mintegy 150 fős csoportját a rendőrök az Astoria felé szorították, a Rákóczi úton rövid időre megbénult a járműforgalom. Végül a szimpatizánsok tíz főre apadt csoportja a Dózsa György és a Thököly út sarkán szétszéledt. Az Erzsébet téren estére már csak egy csapat rendőr maradt. 

Az ombudsmani hivatal munkatársai szombaton kint voltak az Erzsébet téren. Egyikük az MTI-nek elmondta: vizsgálatot folytatnak, minden dokumentumot bekérnek a rendőrségtől, s majd azok alapján alakítják ki álláspontjukat.


19 óra után történt:
 

Folyamatos a kiszorítás és a dulakodás a demonstrálók és a rendőrök között a Budapest centrumában lévő Erzsébet téren - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói.
 Az egyik tévéstáb tagját fejen találták egy üveggel. A rendőrök folyamatosan szorítják ki a tömeget a területről a Deák tér és az Astoria felé. A rendőrök által használt könnygáztól többen rosszul lettek.


MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az MTI tudósítói azt látták, hogy az Erzsébet téren lévő medencébe dobálják a gárdával szimpatizálók a rendőröktől megszerzett tárgyakat, például tomfákat, rádiókat, lábszárvédőket, s a rendőrök bemennek azokért a vízbe.

A Hír TV információi szerint Vona Gábort, a Jobbik elnökét is előállították. A rendőrök nem sokkal fél nyolc előtt könnygázt vetettek be, folyamatosan oszlatják a tömeget, köztük a sajtó munkatársait is elküldik a helyszínről.


Szombat délutáni hírek 

A téren összegyűlt gárdisták a magyar gárda feloszlatása ellen, a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György mellett demonstrálnak. A szimpátiatüntetéshez több szélsőséges szervezet is csatlakozott.

Az MTI tudósítói szerint a korábban csak mellényben, gyakorlóban és bakancsban gyülekező gárda-tagok  felvették az oroszlános mellényt és sapkájukat is. A rohamrendőrök körbevették a gárdistákat és elhangzott a felszólítás, hogy hagyják el a teret.

A gárdisták parancsnokaik szavára leültek a földre, a magyar és a székely himnuszt énekelik. A rendőrök egyenként emelik ki őket a tömegből. Sokakat igazoltattak, az egyik résztvevőt megbilincselték.


MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A rendőrség korábban megtiltotta egy, a budapesti Szent István térre bejelentett demonstrációt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a közleményben a gyülekezési törvényben biztosított felhatalmazásával indokolta döntését.

A rendőrség tájékoztatása szerint szombaton délelőtt érkezett bejelentés a BRFK-ra egy magánszemélytől a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevében, miszerint demonstrációt kíván tartani a Bazilikánál.

Az MTI tudósítója kora délután a helyszínen azt látta, hogy a rendőrség a Bazilika előtti Szent István teret körbekordonozta, de a csatlakozó utcáknál az átjárást lehetővé teszik. A Bazilika mellett csapatszállító gépkocsik és mikrobuszok állnak, legalább félszáz rendőr van a környéken.

Ugyancsak jelentős rendőri készültség van a Szabadság térhez közeli Zoltán utcában is, ahová korábban egy másik demonstrációt jelentettek be. Itt csapatszállító járműveket, vízágyút és könnygázvető gépkocsit is lehet látni.

A rendőrség pénteken azt is bejelentette, hogy szombaton 24 órás ellenőrzést tartanak a fővárosban. 

A fokozott ellenőrzés célja a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények, események megelőzése, megakadályozása.


Forrás: MTI, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!