Belföld

2010.06.20. 12:13

Fenyegette, ütötte és kirabolt a saját anyját

Fenyegetéssel és ütlegeléssel szerzett pénzt saját idős édesanyjától egy csongrádi férfi, az így szerzett összeget elitta és játékgépbe dobta.

MTI

A 39 éves férfit édesanyja szombaton négyezer forinttal leküldte a boltba, hogy abból vásároljon be,  a gyanúsított azonban az élelmiszerüzlet helyett a kocsma felé vette az irányt, ahol hamar elitta, illetve játékgépbe dobta a pénzt – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
   
A férfi hazament, hogy megint pénzt kérjen édesanyjától. Az idős asszony nem akart neki adni, azonban fia közölte vele, hogy „nagy baj lesz, ha nem kap még pénzt!”, s hogy szavainak nyomatékot adjon, lökdöste és meg is ütötte édesanyját, aki így jobbnak látta, ha engedelmeskedik. A jelenet a nap folyamán még többször megismétlődött, az idős asszony ezért segítséget kért.
   
A csongrádi rendőrök előállították a 39 éves munkanélküli elkövetőt, akit kihallgatása után rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe is vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatását. A férfiról kiderült, pszichiátriai kezelés alatt áll – tudatta a főhadnagy.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!