Belföld

2009.02.04. 03:29

Forgácsolódik a Falco

<b>Szombathely </b> - A gazdasági válság hatásait a termelés visszafogásával és 182 dolgozó elküldésével próbálja kezelni a Falco Forgácslapgyártó Zrt. Más vasi cégek is hasonló utat járnak be, így január végére már 10 ezer fölé kúszott a regisztrált álláskeresők száma.

Kiss Tamás

A munkaügyi központnak tett bejelentés szerint a dolgozók több mint fele kénytelen távozni a jelenleg 400 fő körüli létszámmal működő cégtől. Az érintettek közül 130-an a termelésben, 52-en adminisztrációs területen tevékenyked(het)nek - legalábis még néhány hétig.

A Vecsey Dénes vezérigazgató és a Horst-Joachim Krüger igazgatósági tag által szignált céges közlemény szerint az ötven százalékos rendelés-visszaesés következtében a Kronospan csoporthoz tartozó társaság a termelését a korábbi felére csökkenti, a létszámot pedig az új helyzethez igazítják. A közlemény arra is kitér, hogy a Kronospan stratégiai okok, a regionális piac biztosítása miatt ragaszkodik a szombathelyi gyárhoz. Az írás szerint ezt igazolja a múlt évben - első sorban a minőségbiztosítás és környezetvédelem területén - végrehajtott 6 milliárd forintos beruházás is. A vállalat vezetése arról is nyilatkozott, hogy a leállások a gyártási eljárások további optimalizálását szolgálják, a lépésektől a versenyképesség tartós megerősödését, a megmaradt munkahelyek biztosítását várják.

Vecsey Dénes érdeklődésünkre a fentiekhez annyit tett hozzá, hogy a raktárak tele vannak, s ezért kénytelenek most néhány hónapra leállítani a forgácslapgyártást.

S hogy mikor indulnak újra? Pontosan nem tudni, ugyanígy azt sem, hogy akkor majd kik kezelik a gépeket, hiszen a most elküldött dolgozók időközben akár más állást is találhatnak maguknak. (Főként, hogy a korábbi hírekkel ellentétben Ausztria továbbra is várja a szakképzett magyarokat.) Mindeközben itthon egyre siralmasabb a helyzet: Vasban csak januárban több mint 1500 fővel nőtt az álláskeresők száma, összlétszámuk már meghaladja a 10 ezret.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!