Belföld

2010.10.02. 06:50

Forgalomkorlátozások az autópályákon

Az autópályákon forgalomkorlátozásokra, a határátkelőkön pedig hosszabb várakozásra kell számítani szombaton.

MTI

A közutakon az elmúlt nap 24 órájában összesen 143 közúti közlekedési baleset történt. Ebből 3 közlekedési baleset 3 halálos áldozatot követelt. 7 baleset súlyos, 37 pedig könnyű sérüléssel járt. Ezeken felül 96 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt.

Jelen pillanatban Záhony közúti határátkelőhelyen személyforgalomban, befelé irányban a megnövekedett utasforgalom miatt 1 órás várakozás alakult ki. A teherforgalomban, ugyanezen okok miatt kilépő irányban van 1 órás várakozás.
A meteorológiai előrejelzés szerint a Dunántúlon többnyire erősen felhős lesz az ég. Dunától keletre csökkenhet a felhőzet, napos időszakokra is lehet számítani. Néhol némi csapadék is várható.
   
A mai napon, az autópályákon az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani:
   
M0-ás autópálya régi szakaszán folyamatosan épül a 3. forgalmi sáv. Jól kiépített és kitáblázott terelés mellett folyamatos sebességkorlátozás van érvényben. Folyamatosan, szakaszosan építési területeken kell áthaladni. Ez érvényes az M0-M7 csomópontra is! Fokozott óvatossággal közlekedjenek, különösen munkagépek környezetében!
   
M1-es autópálya 14-15. km szelvények közötti szakaszon mindkét pályaoldalon a hídépítés és a szűkebb keresztmetszet miatt 80-100 km/ó korlátozással, az 51-54. km szelvények között a szembe jövő sávba történő áttereléssel (burkolatjavítás miatt) kell számolni, 60km/h sebességkorlátozás van érvényben. A 103-105. km szelvényben (mindkét oldalon) hídjavítás miatt a leállósáv zárva, és szintén 60km/h korlátozás mellett haladhat a forgalom.    
   
M3-as autópályán Budapest felé (bal pályán) az 59.700-59.400. km szelvények között hídjavítás és 80km/h korlátozás van érvényben.
   
M5-ös autópálya Szeged felé vezető jobb pálya 36-41 km szelvényében úton folyó munkálatok miatt 60 km/h sebességkorlátozással kell számolni. Ezen a szakaszon pénteken és szombaton 2-3 km-es torlódás is kialakulhat!
   
M6-os autópálya mecseki szakaszán alagúttisztítás lesz. Fokozottan kell figyelni a kitáblázást!
   

Nagyobb figyelmet igényel: A kései világosodás és a korábbi besötétedés (fontos a megfelelő kivilágítás, gyalogosok és kerékpárosok esetében a láthatóság fokozása), gépjárművek esetében a tompított fényszóró bekapcsolása és használata (helyzetjelzőt csak álló helyzetben lehet használni!). Elindulás előtt ellenőrizzük a világítóberendezéseket!
   
Ártánd közúti határátkelőhelyen a hétvégi kamionstoppal összefüggésben az esti órákban várható 1-2 órás várakozás a teherforgalomban.
   
Tompa és Hercegszántó közúti határátkelőhelyeken személyforgalomban lehet erősödésre számítani. Várakozás kialakulásával nem számolunk.
   
Záhony és Beregsurány közúti határátkelőhelyen várható nagyobb mértékű, 60-120 perces forgalomtorlódás a hétvégén a személyforgalomban. A várakozási időt növelheti a Vám- és Pénzügyőrség által a jövedéki termékekkel való visszaélés megakadályozása érdekében bevezetett új intézkedés, miszerint számítógépes nyilvántartást vezetnek a személyautók üzemanyagszintjéről, illetve a külföldön megtett távolságról.
   
A záhonyi Tisza-híd állagmegóvási munkálataival összefüggésben az autóbusz-forgalmat és a teherforgalmat egy sávra terelték, amely lassíthatja a teherforgalom átlépésének ütemét. A hétvégi kamionstoppal összefüggésben számolunk 60-120 perces várakozással a teherforgalomban, elsősorban belépő irányban.
   
A záhonyi forgalomtorlódás elkerüléséhez alternatív útvonalnak továbbra is a 07-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 08-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.
   
A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására, teljes kapacitással fognak üzemelni; ha szükséges, ideiglenes forgalmi rendet alakítanak ki a várakozások csökkentése érdekében. Az utasok napra készen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hatarinfo/varakozas.html oldalon.
   
Elindulás előtt - vagy ha már úton vagyunk - érdemes tájékozódni az adott útszakasz forgalmi helyzetéről. Ezt megtehetik a következő információs vonalakon: Az Útinform rádiós információi, az Útinform telefonos utastájékoztatója a 336-24-00 számon, interneten a http://www.kozut.hu/ honlap (itt részletes térkép is található az esetleges terelésekről). Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. telefonszáma: 06-40/40-50-60 (ez olvasható az autópályákon kihelyezett portáltáblákon is).
 
Balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-OBB!
ORFK Szóvivői Iroda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!