Belföld

2007.05.19. 02:28

Gondok és forintok

Uraiújfalu (ra) - Polgármesterek és a megye kistérségeinek képviselői kérdezhették a szociális és munkaügyi minisztert tegnap az uraiújfalui művelődési házban.

Rába Adrienn

A Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület által szervezett tegnapi összejövetel az önkormányzatokat érintő szociálpolitikai és munkaügyi kérdések köré szerveződött, a vendég Kiss Péter volt. A szociális és munkaügyi miniszter az olykor jogtalanul kapott juttatások kérdését és a segélyekből élők munkára motiválásának szükségességét emelte ki bevezetőjében.

- Megesik sajnos - mondta -, hogy nem rászorultsági alapon kap valaki például étkezési ellátást, hanem kapcsolatrendszerének köszönhetően. A kormány többlet-támogatásokkal, illetve azok megvonásával fogja ösztönözni az önkormányzatokat, hogy kizárólag az illető szociális helyzete alapján döntsenek. (Folytatás Gondok és forintok címmel a 3. oldalon)

Potyázókkal a szociális háló más területén is találkozhatunk azonban: leggyakrabban a munkanélküli segélyt igénylők között.

- Úgy kell átalakítani a rendszert - hangsúlyozta a szociális és munkaügyi miniszter -, hogy ne érje meg segélyből élni ahelyett, hogy dolgozni járna, aki erre egyébként alkalmas. Bizonyos idő elteltével ezért közcélú munkavégzéshez kötnénk a járulék kifizetését, és szigorúbban ellenőriznénk az alkalmatlanságról kiállított orvosi igazolásokat is.

A megye településeinek meghívott vezetői és a kistérségek képviselői kihasználták a fórum adta lehetőséget: felhívták a miniszter figyelmét néhány régóta húzódó, érdekes vagy tanulságos helyzetre.

Dr. Radnay Endre, a megyei közgyűlés egészségügyi bizottságának tagja a kiöregedett falugondnoki gépkocsik cseréjének fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy jó néhány szociális intézmény felújításra szorul. A miniszter megnyugtatta: lesznek autók, a renoválásra pedig uniós és központi forrásból egyaránt érkezik majd pénz, sőt: a régi és korszerűtlen épületeket - ezek jellemzően kastélyok - kiváltandó új ingatlanok is épülnek, például a tervek szerint nemsokára Celldömölkön.

Szabó Béla, Ikervár polgármestere, a Sárvári Kistérségi Társulás elnöke szorgalmazta, hogy az önkormányzatokat vonják be fokozottabban a tövényalkotásba, hogy valóban életszerű jogszabályok születhessenek.

Bozzai első embere, Kéri Szabolcs kistérségük csatornázása mellett sorakoztatott fel érveket: 120 ezer ember kapja erről a vidékről a vizet, emellett a jó megközelíthetőség ipari park létesítését is lehetővé tenné a területen. - Az ilyen helyi specifikumok kihasználása döntő érv lehet a támogatások odaítélésében - reagált Kiss Péter.

Simonics Pál, Káld polgármestere azt kérte, folyósítsák mindig időben az elnyert támogatásokat, máskülönben, megfelelő önerő híján, nem képesek újabb fejlesztésekre pályázni az önkormányzatok.

- Simaságon két éve üresen áll az iskola modern épülete, bár egyszerűen alkalmassá tehető lenne a jelenleg a kastély épületében működő intézmény elhelyezésére - jelezte Molnár László, a település vezetője. A helyzet sajnos sokkal bonyolultabb - derült ki a miniszter válaszából. Felcserélő pályázatokra a miniszter szerint csak azonos funkciót ellátó intézmények esetén lehet szó, a simasági intézet azonban kevert státusú: részben egészségügyi, részben szociális.

Kocsis Zsolt, Csörötnek polgármestere vázolta talán a legérdekesebb témát: vállalkozói övezetük kialakításához kaptak 20 hektárnyi területet az államtól, ám azon még ötven évig haszonbérleti joga van egy gazdasági társaságnak. Ha nem történik valami, leendő üzleti partnereiket elvesztik, holott igen nagy szükség lenne munkahelyteremtő beruházásokra a térségben. A miniszter megígérte: lehetőségeihez mérten közbenjár, hogy mielőbb megoldódjon ez a probléma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!