Belföld

2017.05.12. 06:20

Két halálos baleset is történt éjszaka

Monoron két személykocsi ütközött össze, Mogyoród térségében pedig fejre állt egy autó.

Összeütközött egymással két személygépkocsi a 4-es főút Pest megyei szakaszán, Monor belterületén csütörtök éjjel, az egyik autó sofőrje a helyszínen életét vesztette - közölte Csámpai Attila, a Pesti Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Mint elmondta, a karambol során az egyik jármű az út menti árokba csapódott. A sofőrt a mentők megpróbálták újraéleszteni, de olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy ez nem sikerült. A másik autóban ketten utaztak, ők könnyebb sérüléseket szenvedtek.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

A helyszínen a monori hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. A hatóságok az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat elterelik - tette hozzá.

Egy ember meghalt abban a balesetben, amely az M3-as autópályáról Szadára vezető lehajtónál, Mogyoród térségében történt péntekre virradóra - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A balesetben egy személyautó elhagyta az útpályát és felborult. Egy utas kiesett a járműből és a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi vezetője az első információk szerint könnyebben sérült meg.

MTI Fotó: Lakatos Péter

A baleset az autópálya forgalmát nem érintette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!