Belföld

2016.09.29. 07:51

Hamis növényvédő szert forgalmaztak

Országszerte terítette a hamis növényvédő szereket 7 cég, az ellenőrzés-sorozatban több mint 2600 kilogramm hamis növényvédő szert foglaltak le és további 3000 kilogramm visszahívását rendelték el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei, a hamisított termékek forgalmazói több millió forintos bírságra számíthatnak - közölte a hatóság az MTI-vel csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a hatóság hamis növényvédő szer tárolásának gyanújáról kapott közérdekű bejelentést májusban, majd az ügyben érintett Pest megyei nagykereskedő raktárában több mint 1400 liter gyomirtó szert foglaltak le. A termék származási országa, csomagolása ugyanis nem felelt meg sem a jogszabályoknak, sem pedig a forgalomba hozatali és felhasználási engedélynek.

Az ellenőrzés során feltárt információk alapján a Nébih országos ellenőrzés-sorozatot indított: 9 megyében és Budapesten összesen 24 helyszínen tartottak vizsgálatot. Az akció során további 2700 kilogramm a forgalomba hozatali és felhasználási engedélynek nem megfelelő növényvédő szert vontak ki a forgalomból. A tételek értéke csaknem 28 millió forint.

A Nébih felvette a kapcsolatot a készítmények hazai engedélytulajdonosaival, akik a minták és a csomagolások ismertető jegyei alapján igazolták, hogy a termékeket nem ők gyártották és nem is járultak hozzá azok előállításához. Ez alapján a lefoglalt növényvédő szerek hamisított terméknek minősülnek. A zárolt mennyiségen túl a Nébih elrendelte további mintegy 2900 kilogramm növényvédő szer visszahívását.

Az országos akció eredményeként a hatóság csaknem 12 ezer hektárnyi termőterület növényvédő szeres kezelésére elegendő illegális terméket vont ki a forgalomból. Az eljárás folyamatban van.

www.kormany.hu oldalon elérhető jogsértési lista tartalmazza az érintett cégek adatait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!