Belföld

2011.02.09. 14:56

Hatóság félrevezetése miatt indul eljárás Tribuszerné ellen

Hatóság félrevezetése miatt tett feljelentést az ügyészségen a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy mecsekjánosi nővel szemben, aki tavaly novemberben azt állította: 40 millió forintot raboltak el tőle, ezért több hitelezőjét nem tudta időben kifizetni - közölte a rendőrség szerdán.

MTI

Az MTI egy magát megnevezni nem kívánó forrástól úgy értesült, hogy a szóban forgó asszony a kilencvenes évek közepén országszerte hírhedtté vált pilótajáték szervezője, Tribuszer Zoltánné.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a mecsekjánosi nő feljelentése alapján felfegyverkezve, jelentős értékre elkövetett rablás miatt indult büntetőeljárás, a nyomozók aprólékosan, minden információt ellenőriztek. Így derült ki, hogy az asszony csak kitalálta a rablást.

A rendőrség január 17-én, bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást; a határozat ellen a feljelentő nem élt panasszal, kifogást sem tett. Ugyanakkor ellene hatóság félrevezetése miatt indult eljárás.

Az ügyben a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya is nyomoz, miután felmerült annak gyanúja, hogy a nő több magánszemélytől különböző összegeket vett át azzal, hogy azokat haszonnal adja vissza, de ezek az ígéretek végül alig, vagy egyáltalán nem teljesültek.

A gazdaságvédelmi nyomozók vizsgálják a pénzügyi eseményeket, eddig tíznél több tanút hallgattak meg, illetve  további bizonyítékokat gyűjtenek; egyelőre nincs az ügyben gyanúsított.

Az MTI úgy tudja, hogy az asszony a kilencvenes évek közepén országszerte hírhedtté vált pilótajáték szervezője, Tribuszer Zoltánné. A Baranya Megyei Bíróság 1996 júliusában, a Legfelsőbb Bíróság egy évvel később hirdetett ítéletet Tribuszerné és társai ügyében.

Tribuszernét különösen nagy kárt okozó csalásokért, jogosulatlan pénzintézeti tevékenységért és magánokirat-hamisításért kilenc évi börtönre ítélték. Az asszony ezt követően ismeretlen helyre távozott, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, büntetésének letöltését végül 1999 novemberében kezdte meg a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!