Belföld

2010.06.26. 09:22

Hende Csaba: a honvédség nem rendelkezik tartalékokkal

A hadtörténelemben példátlan módon a honvédség sem személyi, sem anyagi tartalékokkal nem rendelkezik - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban, hozzátéve: az önkéntes tartalékos haderő tagjainak rendelkezési állási juttatást kell kapniuk.

MTI

A miniszter szerint az önkéntes haderőre való áttérés elhamarkodottan, előkészítetlenül történt meg 2004-ben, a katonai nyilvántartásokat "egyszerűen kidobták az ablakon", a leszerelő szerződéses katonákat pedig meg sem kérdezték, akarnak-e tartalékosként kapcsolatban maradni a honvédséggel.

Elmondta: olyan feltételrendszer kidolgozásának előkészülete folyik, hogy a tartalékos katonai szolgálat vállalása előnyt jelentsen például állami álláspályázatok esetében.

Hende Csaba a lapnak arra a kérdésére, milyen tanulságokkal szolgált az árvízvédelmi munka a honvédség számára, elmondta: változtatni kell azon, hogy - az elmúlt évek liberális oktatáspolitikája szellemében - a katonai felsőoktatás hallgatóit csak önkéntes alapon lehet igénybe venni katasztrófa elleni védelemben. Ezt módosítandó a közeljövőben - a tárcával egyeztetve - Csampa Zsolt fog benyújtani egy törvénymódosítást a kadétok hivatásáról - tette hozzá a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!