Belföld

2010.02.04. 09:40

Hunvald-ügy: újabb bűncselekménnyel gyanúsítják az MSZP-s polgármestert

Teljesítés nélküli munkaszerződés miatt újabb bűncselekménnyel gyanúsítják Hunvald Györgyöt, Budapest VII. kerületének szocialista polgármesterét.

MTI

Ezt a Központi Nyomozó Főügyészség közölte csütörtökön az MTI-vel.

A főügyészség a különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel is gyanúsítja Hunvald Györgyöt - olvasható a közleményben.
   
Mint írták, az eljárás adatai szerint Hunvald György 2007 elején abban állapodott meg egy litván állampolgárságú, de már hosszabb ideje Magyarországon élő barátjával, hogy a VII. kerületi önkormányzatnál munkaszerződéssel alkalmazni fogja. A litván állampolgárt 2007 májusától 400 ezer forint személyi alapbérrel vették fel a polgármesteri kabinetbe, amelynek tagjai Hunvald György közvetlen irányítása alá tartoztak.
   
"Hunvald György barátja - a polgármester tudtával - az önkormányzatnak érdemi munkát nem végzett" - tette hozzá a főügyészség. A közlés szerint annak ellenére, hogy a polgármester barátja semmilyen, munkaszerződés szerinti tevékenységet nem végzett, a részére 2007 májusától 2009 januárjáig munkabér és egyéb juttatások címén bruttó 9,7 millió forintot fizettek ki. "Hunvald György a VII. kerületi önkormányzatnak - a kifizetett közterhekre is tekintettel - mindösszesen 12,7 millió forint vagyoni hátrányt okozott" - olvasható a közleményben.
   
Hunvald György - mint írták - a gyanúsításközlés ellen panasszal nem élt, ugyanakkor vitatta a gyanúsításban foglaltakat.
   
Közölték azt is, hogy a főügyészség indítványozta Hunvald György előzetes letartóztatásának további két hónappal, 2010. április 12-ig történő meghosszabbítását.
   
Az erzsébetvárosi polgármestert tucatnyi tényállás kapcsán többek között hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsítják, melyeket bűnszervezetben követett el, így a gyanúsításban foglalt bűncselekményekért a törvény szerint akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható.
   
Az ügyészség szerint Hunvald önkormányzati bérlakásokat utalt ki kedvezményesen rokonoknak, ismerősöknek, akik azokat olcsón megvásárolhatták. Ugyanakkor Hunvald tudott arról, hogy több ingatlant előre egyeztetett módon becsültek fel, és tudomása volt arról is, hogy ezeket a külföldi befektetők a becsültnél lényegesen magasabb áron is megvennék. A gyanúsítások szerint összesen mintegy 350 millió forint vesztegetési pénzt adtak át az elkövetők, és az önkormányzatnak milliárdos kárt okoztak, továbbá több mint 1,5 milliárdos károkozás kísérleti szakaszban maradt.
   
Hunvald György az eljárás során részben tagadta a terhére rótt bűncselekményeket. Az ügyben összesen csaknem kéttucatnyi gyanúsított van. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!