Belföld

2010.06.17. 07:22

Kábítószeres utas bántalmazta a buszvezetőt

Megütötte a buszvezetőt egy 18 éves fiatal Szegeden, mert a sofőr rászólt, hogy nem utazhat az ablakon kilógva.

MTI

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, a fiatalember két társával szerda hajnalban szállt fel a 83-as autóbuszra. Hangoskodtak, majd egyikük kinyitotta az ablakot és menet közben kilógott rajta.

A sofőr megállt és rászólt az utasra. A fiú előre ment, szóváltásba keveredett a jármű vezetőjével, majd meg is ütötte. Ezután a fiatalok leszálltak a járatról.

A helyszínre érkező járőrök a személyleírás alapján megtalálták és előállították őket. Kiderült, hogy a 18 éves gyanúsított előző nap érettségizett, ezt ünnepelte barátaival. Ennek során vélhetően kábítószert is fogyasztott, ugyanis az elvégzett immunkémiai gyorsteszt pozitív lett.

A fiatalember ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és visszaélés kábítószerrel vétsége miatt indult büntetőeljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!