Belföld

2010.03.17. 14:05

Kereszténydemokraták a nokiás dobozról (is)

A Nokia telefondoboz, amelyben kenőpénzeket adtak át állami alkalmazottaknak, ennek a kormánynak a jelképévé vált, hangzott el egy sajtótájékoztatón.

Peltzer Géza

Az Art Cafe különtermébe várta kedden a KDNP megyei és városi szervezete a sajtó képviselőit. Harangozó Bertalan megyei és Tálas József városi elnök meghívására részt vettek a sajtótájékoztatón dr. Hende Csaba és dr. Puskás Tivadar országgyűlési képviselők is.

Harangozó Bertalan elmondta: a párt célja a demokratikus normák helyreállítása, a gyermekeket nevelő családok helyzetbe hozása, a rend megteremtése, a gazdaság talpra állítása, a foglalkoztatás bővítése, a munkahelyteremtés. 

Dr. Puskás Tivadar hozzátette: az elmúlt nyolc évben az egészségügy a kormányzat mostohagyereke volt. Mára teljes a káosz ezen a területen, a szakemberek nagy része külföldön keresi boldogulását, az ő megbecsülésük nélkül nem lesz felemlekedés ezen a területen. Dr. Hende Csaba cáfolta azt a manapság szárnyra kelt híresztelést, miszerint a Fidesznek ne lenne programja, és bemutatta azt a 283 oldalas nyomtatványt, amely a párt programját tartalmazza. Hozzátette, ma minden korábbinál erősebb a társadalomban az elszámoltatás igénye, ha kormányra kerülnek, kivizsgálnak minden ilyen jellegű gyanús esetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!