Belföld

2010.03.28. 14:54

Magosz: milliárdos kár érte az államot egy bábolnai földeladásnál

A Magosz szerint egyértelműen bizonyítható, hogy Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere mindent megtett azért, hogy egy 240 hektáros bábolnai föld az államtól egy magánbefektető tulajdonába kerüljön. Az értékesítéssel a Magosz számításai szerint körülbelül 7,7 milliárd forint kár érte a magyar államot.

MTI


Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján alátámasztásul felolvasta egy ingatlanforgalmazó cég hirdetését, amelyben az említett 240 hektáros bábolnai telket mintegy nyolcmilliárd forintért kínálják eladásra.
   
A területet most az a cég akarja eladni, amely korábban két strómanon keresztül 227 millió forintért vásárolta meg egy olyan pályázat során, amelyet a bábolnai polgármester kezdeményezésére írt ki az állam - közölte Budai Gyula.
   
Álláspontja szerint Horváth Klára - aki országgyűlési képviselő is - nemcsak abbna vett részt, hogy a területet átjátssza a külföldi befektetőnek, hanem tevékenyen hozzájárult ahhoz is, hogy a befektető megszerezze, értékesítse ezt a földet. Budai Gyula úgy látja, a polgármesternek a nyomozás során választ kell adnia arra a kérdésre, "mi volt neki ebben az üzlet".
  
Emlékeztetett: a Fidesz bejelentette, ha kormányra kerül, a bábolnai földeladás ügyét az elsők között fogja kivizsgálni.
   
Az ügyben egyébként a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt - idézte fel Budai Gyula, aki március 19-én adott át olyan dokumentumokat az ügyészségnek, amelyek szerinte bizonyítják, hogy Horváth Klára átjátszotta az állami földet a külföldi befektetőnek.
   
A Magosz szövetségi igazgatója ezt megelőzően, február 19-én közölte, hogy újabb bábolnai földeladási ügyben nyomoz az ügyészség a település szocialista polgármestere ellen. (Az eredeti ügy egy 85 hektáros állami föld bérbeadásával kapcsolatos, amely Budai Gyula szerint jogszabályellenesen történt.)
   
Budai Gyula korábbi, februári tájékoztatóján az ügy részleteit ismertetve azt mondta: 2007. március 10-én Horváth Klára közérdekű célokra, ipari park létrehozására hivatkozva kezdeményezte a nemzeti földalapkezelő szervezetnél 240 hektár állami földterület pályázati úton való értékesítését. Mint mondta, a 2007 júniusában kiírt pályázatot azonban nem a bábolnai önkormányzat, hanem két magánszemély nyerte, akik 227 millió forintot ajánlottak Bábolna 201 milliójával szemben. Hozzátette: 2007. október 10-én a két magánszemély tulajdonosként kezdeményezte a 240 hektár művelési ágból való kivonását és ipari parkká minősítését. Majd 2007. október 17-én a tulajdoni lapra rákerült egy banknak és egy kft.-nek a vételi és a jelzálogjog bejegyezése iránti kérelme.
   
Horváth Klára március 19-én az ügyre úgy reagált: a jogszabályoknak megfelelően döntött az önkormányzat az érintett földterületről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!