Belföld

2012.01.27. 07:55

Megújul a nemzeti alaptanterv: márciusban tárgyalhatja a kormány

Várhatóan márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervről (nat) szóló előterjesztést, amely többi között tartalmazza az erkölcstan oktatását, a hazafias és a családi életre nevelést is. Az új alaptanterv kitér továbbá az önkéntességre, a környezettudatosságra, a pályaorientációra, a gazdasági és pénzügyi nevelésre.

MTI

Egy január 17-i keltezésű, az MTI birtokába került kormányrendelet-tervezet szerint a közigazgatási egyeztetést február 17-27 között tartják majd az új natról, ezt követően március 1-én tárgyalná az államtitkári értekezlet és március 7-én a kormány.

A dokumentum rögzíti, hogy a nat ismét kiegészül a mindenki számára kötelező minimális tananyaggal, és "a tantervek újrafogalmazásakor egyensúlyt kell teremteni az értékhordozó hagyományos és a mai kor által megkövetelt új tartalmak között, s azt öt-tízévenkénti korrekcióval fenn kell tartani."

A több mint kétszáz oldalas tervezetben az olvasható: a változások összhangban vannak a nemzeti köznevelési törvény azon szemléletével, hogy a nevelés-oktatás rendszere a közszolgálat elvére épüljön, szemben a korábbi piaci alapú szolgáltatás koncepciójával.

A dokumentum rögzíti, hogy a mostani tíz műveltségterület kiegészül a közműveltségi tartalmakkal három képzési szinten (1-4. évfolyam; 5-8. évfolyam; 9-12. évfolyam), és kitér a kerettanterv feladatára is.

Mint az anyagban kifejtették, az eddigi alaptantervekben is meglévő kiemelt fejlesztési területek új, a társadalmi elvárások által megfogalmazott tartalmakkal bővülnek, illetve a meglévő tartalmak kiegészülnek.

Ilyen új tartalmakként említik az erkölcsi nevelést, a nemzeti azonosságtudatot és a hazafias nevelést, az állampolgárságra, demokráciára nevelést, az önismeret és a társas kultúra fejlesztését, a testi és lelki egészségre nevelést. Kitér az új nat a családi életre nevelésre, a másokért történő felelősségvállalásra, az önkéntességre, a környezettudatosságra, valamint a pályaorientációra, gazdasági és pénzügyi nevelésre, médiatudatosságra nevelésre, a tanulás tanítására.

E fejlesztési területek-nevelési célok többféle módon érvényesülnek a tartalmi szabályozás különböző szintjein, és valósulhatnak meg a köznevelés folyamatában. Egyrészt beépülnek az egyes műveltségi területek, illetve tantárgyak fejlesztési követelményeibe, tartalmaiba; tantárgyak részterületeivé válhatnak, vagy önálló tantárgyként jelenhetnek meg az iskola helyi tanterve szerint. Emellett tematizálják az alsó tagozaton a tanítói munkát, felsőbb évfolyamokon pedig elsősorban az osztályfőnöki órák témaköreit; témákat, fejlesztési helyzeteket adnak az egyéb nem tanórai keretekben folyó iskolai foglalkozásoknak, programoknak. A felsorolt területek beépítéséről a kerettantervek gondoskodnak majd - olvasható a javaslatban.

Az előterjesztés hivatkozik a nemzeti köznevelésről szóló törvényre, amelynek rendelkezései szerint az általános iskola első-nyolcadik évfolyamain az erkölcstan tantárgy oktatása a kötelező tanórai keretben történne. A kötelező tanórai foglalkozások keretében az állami általános iskolában az erkölcstan óra helyett tartalmában és módszertanában egyházi jogi személy által meghatározott, szervezett és felügyelt hit és erkölcstan óra választható.

Jön a "hétköznap matematikája" és a hazai ismeretek kerülnek előtérbe

Az új natban a kortárs irodalom jelentősebb arányban van jelen, mint korábban, "hiszen fontos, hogy az irodalom nem zárult le, hanem élő hagyomány". A nemzeti kánon részét képező alapvető művek szövegszerű ismerete minden képzési szinten követelmény - írják, megemlítve, hogy a nat egységesen és tételesen sorolja fel a közműveltségi kánont, kiemelten a magyar és az egyetemes irodalomban fundamentálisnak tekinthető szerzőket és műveket.

Az európai kereteknek megfelelően beillesztették a natba a nyelvi eszközök, feladattípusok, az interkulturális ismereteket és kompetenciákat. Rögzítik, hogy az idegen nyelvek oktatását legkésőbb 4. évfolyamra el kell kezdeni.

A 9-12. évfolyamon a tisztán matematikai problémák helyett a diákok számára valóság közelibb kérdéseket, a "hétköznapok matematikáját" helyezték előtérbe.

Az ember és társadalom műveltségi terület abban különbözik az eddigiektől, hogy nem egy, hanem több tantárgyban jelenik meg, illetve épít magába. Részét képezik a társadalmi, gazdasági, állampolgári ismeretek, az etika, honismeret, sőt a filozófia is. Az ember a természetben műveltségi terület tartalmi elemei magukban foglalják a természettudományos tantárgyak alapvető elméleteit, és kiemelten jelenítik meg az egészségmegőrzés és a fenntarthatóság kérdéseit. Fontos alapelv - olvasható, hogy a természettudományi nevelésnek túl kell mutatnia az iskolai tanulási környezet mesterséges helyzetein és a mindennapi élethez kapcsolódó fejlesztési tartalmakat és közműveltségi elemeket kell közvetítenie.

A földünk és környezetünk műveltségi terület elsősorban hon- és népismeretet, a Magyarországon és szomszédságában élő népek, népcsoportok értékeinek és eredményeinek bemutatását, a kulturális és vallási értékek megjelenítését célozza. A művészetek műveltségi terület célja a forma-, ritmus- és színérzék kibontakoztatásának elősegítése, míg az életvitel és gyakorlati ismeretek műveltségi terület kiemelt céljai: a gyakorlati tudás megteremtése, megerősítése, a problémakezelés és döntésképesség, valamint a kreativitás fejlesztése. A testnevelés és sport műveltségi terület integráltan jeleníti meg az egész életen át tartó testmozgást.

A dokumentum kitér arra is, hogy a tanuló kötelező és szabadon választott tanítási óráinak száma - ha e rendelet másképp nem rendelkezik - egy tanítási napon nem lehet több hat tanítási óránál az első-harmadik évfolyamon, hét tanítási óránál a negyedik évfolyamon, hét tanítási óránál az ötödik-nyolcadik évfolyamon, nyolc tanítási óránál a kilencedik-tizenkettedik évfolyamon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!