Mese a vízkincsről a pazarló földlakóknak

A paravánokon felállított poszterek között ottjártunkkor bújócskát játszottak a lányok. De a helyszín jó: az egyetemi központban leg-alább az esélye megvan annak, hogy a fiatalok felnéznek a Kárpát-medence térképére, s elolvassák a feliratot: Kevés nép olyan szerencsés, hogy hazáját a térképen akkor is megtalálja, ha azon a hatá-rok nincsenek kirajzolva. Csábításként a nézegetéshez, olvasgatáshoz talán bárszékeket lehetne ide helyezni, hogy a poszterek, molinók között ide-oda gurulva mazsolázhassanak az egyetemisták: hogyan megy kalákában a munka, milyen egy bajtársias férfi kézfogás, milyen egy lábfürdő székely módra: a vízzel teli gödörhöz (lényegében kiépítetlen fürdő) hogyan járnak a helybéliek közösségileg lábat áztatni, csak mert tudják, hogy jót tesz. 



A kaláka Székelyföldön hagyományos együttműködési forma, a közösség átéli, hogy összefogással lehet célt érni Fotó: Jánosi Csaba

A tárlatot tavaly hozták létre a Természettudományi Muzeológusok Kárpát-medencei Találkozójára. A vándorkiállítás ezer kilométert utazott Szombathelyig, Balogh Lajos botanikus-muzeológus szervezte ide. Prof. dr. Veress Márton, a Természettudományi és Műszaki Kar dékánja nyitotta meg, dr. Nagy Zoltán, a Vas Megyei Múzeumok igazgatója méltatta, és dr. Unger Zoltán, a Magyarhoni Földtani Társulat főtitkára mutatta be. A poszterek és molinók anyagát Jánosi Csaba és Herczeg Ágnes állította össze.

A kiállításnak kettős üzenete van. A víz mint természeti kincs értékére hívja fel a figyelmet. Hogy nem élünk, hanem visszaélünk a vízzel, amennyiben szennyezzük és pazaroljuk. Rosszul bánunk a vízminőséggel és a -mennyiséggel is. A harmadik évezred első századában rá leszünk kényszerülve, hogy ezt újragondoljuk, a víz az egyik legfontosabb stratégiai kincs lesz. A tisztántartás és takarékoskodás nem szabad hogy csak szólamok maradjanak.

- Székelyföldön, a Kárpátok belső vulkáni hegyvonulatainak térségében több olyan forrás fakad, amelyek nagyrészt vulkáni utóműködés eredményei. A hideg és meleg források jelentős része emberi fogyasztásra is alkalmas; borvíz , ahogy ott nevezik - fűzi a kiállításhoz Balogh Lajos. - Székelyföldön a lakosság megtalálta a hasznosíthatóság formáit: kutakat, medencéket építettek a forrásokra. Ezeket egészségkarbantartásra és gyógyításra használják. A 19. századra egyes forrásokat úgy kiépítettek, hogy a polgári fürdőkultúra elemei is megjelentek, fürdőtelepülések is jöttek létre. Ilyen Tusnádfürdő is a csíki medence déli végében, a Hargita-hegység délkeleti lábainál. Itt készült el Erdély első és egyetlen borvízmúzeuma.

A múzeum egy jurtára emlékeztető építmény, ami civil szervezetek, a helyi lakosság összefogásával, magyarországi támogatók segítségével valósult meg. Kaleidoszkópszerűen ad bepillantást a víznek a fizikai, kémiai tulajdonságaiba, a térség borvízforrásainak felhasználásába. Bemutatja a vulkáni tájak földtörténetét, geológiáját és jelenkori környezetét, a térség növény- és állatvilágát. Az ivó- és fürdőkultúra helyi történetét. Mindez ki-egészül azzal a helyzetjelentéssel, hogy a borvízforrások állapota nagyon leromlott a 20. század második felében. Az ezredfordulón a külön- böző egyesületek, személyek összefogásával megalakult a Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka, hogy a fürdőket újjáépítse.

A kaláka Székelyföldön egy hagyományos együttműködési forma, lényege a kölcsönös segítségnyújtás. Ma is működik. Tájépítészek, építészek, egyetemisták, fiatal szakemberek mennek oda, és nyaranta tíznapos turnusokban váltva egymást, egy-egy fürdő újjáépítésén dolgoznak. Ilyenkor a falu apraja-nagyja is megmozdul, együtt dolgoznak a messziről érkező segítő erőkkel. A vendégek fizetsége: szállás és ellátás. A munkanapok estéin összejövetelek, táncházak vannak. A közösség átéli, hogy összefogással, kalákában célt lehet érni.

Erdély nemcsak szépsége miatt lehet mesés számunkra, hanem az emberek ilyetén összetartása miatt is, a természethez való tiszteletteli viszonyulásuk miatt, amelyben összekötik az igényt, a praktikumot a hagyománnyal.

A SEK-en látható kiállításon az egyik poszter azt írja: ez a Tündérek és óriások földje, a borvizek hazája, ahol a székely mondavilág alakjai megelevenednek a reggeli párában, a felhőkben, a fortyogókban, a Föld és az Ég fenyőfák kötötte nászában. Sasok, ölyvek uralják itt a légteret, hollók kísérik a lelkükben szabad tájban barangolókat.

Mesés, de igazi kincsünk van: a Kárpát-medencében a víz kivételes minőségben és mennyiségben van jelen; több gyógyvíz fakad itt, mint az egész világon.