Belföld

2010.02.27. 10:52

Mesterházy: Többen vagyunk, mint bárki is gondolná

Mesterházy Attila országos kampánykörútra indul, hogy bemutassa az MSZP választási programját.

MTI

 A szocialista miniszterelnök-jelölt a Baloldali Tömörülés szombati budapesti rendezvénye előtt újságíróknak azt is elmondta, hogy a választások első fordulójáig több mint száz ilyen rendezvényen vesz részt.

"Többen vagyunk, mint bárki is gondolná" - foglalta össze a kampánykörút lényegét a szocialista politikus, aki szerint nagyon nagy az érdeklődés a rendezvények iránt.
   
Mesterházy Attila kitért arra: szeretnék "kiprovokálni" a korábban már kezdeményezett szakpolitikai vitákat a Fidesszel. Mint mondta, a kezdeményezésre "elég primitív módon" reagált a Fidesz és a választók megérdemlik, hogy tudják, a szakpolitikai témákban melyik pártnak mi az álláspontja.
   
Kiemelte: a miniszterelnök-jelölti vitának is meg kell történnie, annak ellenére, hogy láthatóan Orbán Viktor Fidesz-elnök menekül ez elől. "Nem fogja tudni elkerülni", mert az embereket érdekli egy ilyen esemény - közölte.
   
Arra a kérdésre, hogy a Jobbik térnyerésének megakadályozásáért a szocialisták a választások második fordulójában visszalépnének-e a Fidesz javára, az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt válaszolta, erről még korai beszélni, és a Fidesznek előbb amúgy is bizonyítania kellene, hogy demokratikus párt, Orbán Viktornak pedig azt, hogy demokrata. Ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz elnöke eddig nem határolódott a Jobbiktól, és az sem derült ki, hogy valóban egypártrendszert akar-e. Amíg ez nem történik meg, addig nem is lehet felvetni, hogy melyek azok a demokratikus erők, amelyeknek össze kellene fogniuk a szélsőjobbal szemben - vélekedett Mesterházy Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!