Belföld

2009.05.18. 20:11

Mesterséges dugókkal kényszerítené buszokra a fővárosiakat az önkormányzat

Budapest- Sávlezárásokkal idézne elő dugókat a budapesti közlekedésben nyáron a fővárosi önkormányzat, hogy tesztelje forgalomcsökkentési terveit - közölte egy birtokába jutott munkaanyagra hivatkozva hétfőn az Origo hírportál.

MTI

Az írás szerint szinte az összes bevezető főúton lezárnának egy-egy sávot, hogy így kényszerítsék autóbuszokra és kerékpárra a budapestieket. "A lezárásoktól az önkormányzat élhetőbb belvárost remél" - írták, a Főpolgármesteri Hivatal felkérésére végzett, egy fővárosi tervezőiroda által készített tanulmányra hivatkozva.

A portál közölte: a tervezett forgalomátalakítások "főpróbáját" július 4. és augusztus 2. között tartanák, annak tapasztalatai alapján alakítanák ki a végleges koncepciót.  A tervezetről szóló egyeztetések egyik, névtelenül nyilatkozó résztvevőjét idézve azt írták, hogy az ötletgazda Ikvai-Szabó Imre. A főpolgármester-helyettest az Origónak nem sikerült elérnie, de egyik, névtelenséget kérő munkatársa megerősítette az információt. A portál értesülése szerint a városvezető környezetvédő szervezetekkel együtt készíti elő a projektet; a munkaanyag a jövő héten kerül a főpolgármesteri kabinet elé, végrehajtásáról várhatóan május 30-án dönthetnek.

 Az ideiglenes korlátozások az V. kerületet és a bevezető nagyobb főutakat érintenék, köztük a Rákóczi utat, az Üllői utat, a Hegyalja utat és a Bajzsy-Zsilinszky utat. Egy teljes sávot vennének le mindkét irányban a Kossuth Lajos utcából, a felszabadult terület "kereskedelmi célú, valamint sétálóterületként funkcionálhat".  Kétszer egy sávosra szűkítenék a pesti alsó rakpartot a Roosevelt tér és az Erzsébet híd között, kétszer két sávos lenne átmenetileg az Üllői út Nagyvárad tér és Ferenc körút közti szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky út is. A felszabadult sávokat parkolóhelyek kialakítására használnák: a rakparton 90, az Üllői úton 350-400, a Bajcsy-Zsilinszky úton 80 parkolóhely jönne létre a számítások szerint - tette hozzá a hírportál.

 Az útszűkítésekkel párhuzamosan a kísérleti hónapban sűrűbben járnak a tömegközlekedési eszközök, így a 3-as metró, a 4-es, a 6-os, a 47-es és a 49-es villamos, valamint a csepeli és a szentendrei HÉV. A belvárosban közlekedő autóbuszok is gyakrabban közlekednek majd, néhány helyen módosított útvonalon. 
 
A munkaanyag szerint a közlekedési kísérlet összesen 200 millió forintba kerülne, ha sikerülne 40 autóbusz bérlését extra ráfordítás nélkül, barterüzlet keretében biztosítani a megnövekedett tömegközlekedési igények kielégítésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!