Motorozás: életérzés két keréken, szabadon

Ha valaki meglát egy gyönyörű csillogó-villogó motort egy parkolóban, vonzza a tekintetet a nem mindennapi látvány. Természetesnek veszi, hogy az  mindig szépen gondozott, nem csöpög belőle az olaj, nem sáros, a krómalkatrészek tükörtiszták. Más a helyzet a tulajdonosával, akire már nem mindenki tekint áhitattal. Tény, hogy első ránézésre sem éppen egy hímző szakkör jut eszünkbe, de a negatív beidegződéseknek több forrása is lehet. Az idősebb korosztály még emlékszik a első igazi motoros filmre, a szelíd motorosokra. Már az a történet is tele van előítéletekkel a motorosokkal, az idegennel szemben. Azt a filmet hozzávetőleg negyven éve vetítették a mozikban.

Az azóta eltelt idő sok mindent átírt, de a tapasztalat az, hogy a sztereotípiák nem változtak. Ehhez nagyban hozzájárulnak még azok a főleg amerikai történetek is, amikben a falkákba verődött motorosok minden gonoszságra képesek, rettegnek tőlük az emberek. Ehhez még hozzájárul a méregdrága járgányok miatt kialakult sárgulás is. Nem lehet csodálkozni a kialakult képen, megpróbáltunk utánajárni, hogy belülről milyenek is ezek az emberek. Senki ne várjon teljes képet, hisz minden egyes motoros más és más, még akkor is, ha klubokban tömörülnek. Gépkocsivezetők, öltönyös menedzserek, rendőrök, üzletem,berek öltenek bőrruhát, sálat, napszemüveget és pattannak hétvégeken a mocira.

A sárvári motoros találkozón kérdeztük a főszervezőt, Králl Csabát, aki elmondta, hogy 16 évesen ült először motorra. Kezdetben egy MZ-je volt, aztán jött egy japán motor, ma egy Harleyje van. A technika mindig közel állt hozzá, de ebben az esetben nem csupán gépről van szó, hanem inkább egy életformáról, egy életérzésről. Ezt szerette volna kifejezésre juttatni, amikor 10 évvel ezelőtt megszervezte az első motoros találkozót. A programok összeállításában fontos szempontnak tekintette azt, hogy a város lakosságának mi az igénye. A programok nem ingyenesek ugyan, de nyíltak, bárki bejöhetett a vár udvarára, ha kedvére való volt egyik-másik banda. Motoros klubban tömörültek a két kerekes életforma szerelmesei. A klub rendezvényeinek bevételei nem tűnnek el az éjszakában, a sörös pultokon, hanem jótékony célra fordítják. Támogatták már a gyerekfalut, és rendszeresen segítik a karcagi kórház eszközbeszerzéseit. Csaba elmondta, hogy a motorozás nem veszélytelen üzem, a klubjuknak is volt balesetben elhunyt tagja. Králl Csabát is elütötték már. Így fogalmazott: legutoljára két éve. Az autós társadalom valahogy nem képes felfogni, hogy van élet és közlekedő két keréken is.

A győri és környékbeli motorosok baráti köre nevében Frühwirt Csaba elmondta, hogy az egyesületüknek az lehet tagja, aki gyakorlott motoros, és nem rest közéleti szerepet vállalni. Írott vagy íratlan etikai kódexüket nem szabad sérteni, persze volt már rá példa, ebben az esetben egy időre megvonták a tagsági engedélyt a vétkestől, nagyobb bűn esetében végleg búcsút vettek egymástól. Csaba 2000-ben ült vissza újra a motorra, nem beszél az okokról, de elmondta, hogy az aktív tagságon kívül mintegy 50-60 ember veszi őket körül. 2003-ban rendezték az első jótékonysági motoros napjukat, aminek bevételét a győri kórháznak ajánlották fel. Az eltelt nyolc év alatt jó néhány bajba jutott emberen, családon segítettek. A jó szervezésű jótékonyságnak köszönhetően jutott ebéd a hajléktalanoknak, műszer a mentőknek, eszközök a tűzoltóknak, anyagi segítség egy eladósodott családnak. Arra kérdésre, hogy tömöríti egy csapatba a motorosokat azt válaszolta, hogy a közösség ereje, a hasonlóképpen gondolkodás, a rutinos motorozási készség. Ezért van, hogy minden klubnak úgynevezett kolorja, amit a hovatartozás erősítéseként a fekete bőrmellényre varrnak. A fekete bőrcucc mellé dukál az ezüst ékszer, a bakancs, nyakban egy kis sál, a borostás vagy szakállas arc, a kopasz fej, vagy hosszú haj, és az elmaradhatatlan szemüveg. Frühwirt Csabát 2007-ben ütötték el, súlyosan megsérült, de nem tudná már elképzelni az életét motorozás nélkül. Nyaralás előtt motorral bejárja a területet, feltérképez minden, aztán ülteti kocsiba a családot, és viszi el őket kirándulni.

Mujzer Béla is a jótékonyságról beszél legszívesebben, ők egy szívbeteg asszonynak segítettek levezényelni a házuk építését. Fontos a jelkép, amit a mellényre varrnak, a név kötelez, ami felelősséggel is jár. A jelvény viselését ki kell érdemelni, a megtartásához be kell tartani a szabályaikat. Béla sokat jár külföldön is motorjával. A kétkerekű társaik mindig üdvözlik egymást valamilyen érthető formában, de az olaszok valamiért nagyon kedvelik a magyar motorosokat. Majd kibújnak a bőrükből, ha találkoznak velük. A szelíd motorosokról az volt a véleménye, hogy az egy kötelező irodalom minden motoros számára, de az idő már elhaladt felette. Kimondottan ellenszenves számára, amikor a bandákba verődött motorosokat a környéket rettegésben tartó bűnözőékként mutatják be a filmekben.

Egy igazi motorosnak kell, hogy legyen valami tetoválása a testén, meséli Csicsi és Kacsa. A motorosok általában a szabadságot jelképező szárnyat tetováltatnak magukra. A fiatal tetováló páros is kedveli egyébként a motorokat, bár nem engedhetik meg maguknak a drága járművet, aztán a fenntartás, és nem beszélve arról, hogy kell még hozzá a megfelelő életforma is.