Belföld

2012.06.30. 12:26

MSZP: huszonkét éve példátlan megszorítást hajt végre a kormány

Budapest - Az MSZP választmányi elnöke szerint a kormány a jövő évi költségvetéssel az elmúlt huszonkét évben példátlan megszorítást hajt végre. Botka László szombaton újságíróknak, pártja budapesti választmányi ülése előtt azt mondta: 2013-ban a GDP 40 százalékára nő az adóterhelés, ami egyszer sem fordult elő a rendszerváltozás óta.

MTI

A költségvetési javaslat megalapozatlan, ezért a szocialisták módosító javaslatot sem nyújtottak be, őszre viszont alternatív büdzsét készítenek, hogy megmutassák, lehet az átlagosan és az átlag alatt keresők terheinek növelése nélkül felelős költségvetést összeállítani - hangsúlyozta. Szerinte a büdzsé drágábban működő államot, tönkremenő önkormányzatokat és stagnáló jóléti kiadásokat vetít előre, miközben a gazdaság az idei visszaesés után jövőre sem fog növekedni.

A politikus a tervezett 300 milliárd forintos tehercsökkentésről azt mondta, hogy annak hiányzik a fedezete, és ha a tranzakciós illetéket kiterjesztik a jegybank és a kincstár pénzügyi műveleteire, akkor az állam önmagát adóztatja meg. Szerinte ezt a nemzetközi szervezetek nem fogadják majd el.

Ebből nem lesz több pénz, hacsak nem kell mindenkinek fizetnie, aki állami alkalmazottként a kincstártól kapja a fizetését és oda fizeti be az adóját - jelentette ki Botka László.

Tóbiás József frakcióvezető-helyettes a választmányi ülésen megalapozatlannak minősítette a költségvetési javaslatot, mondván, hogy az idei zárszámadás ismerete nélkül és a jövő évi adótörvények beterjesztése előtt készült.

A szocialista politikus szerint a kormány gazdaságpolitikája a szegényeket még szegényebbé teszi, és már a középosztály egy része is napi megélhetési gondokkal küzd. Bírálta a költségvetési tervet azért is, mert a forráselvonás lehetetlen helyzetbe hozza az önkormányzatokat, a gyógyszerkasszát érő megszorítás miatt pedig egyre többen nem tudják kiváltani a felírt orvosságot.

Józsa István, gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettes a befektetői bizalom hiányáról beszélt, amit szerinte a kormány kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája, a visszamenőleges hatályú jogszabályalkotás és a húzóágazatokat terhelő különadók okoztak.

Szekeres Imre, gazdaságpolitikai kabinetvezető azt mondta: ma kevesebben dolgoznak, mint a kormányváltáskor, a reálbérek veszítettek értékükből, a gazdaság recesszióba süllyedt, a beruházások leálltak, az infláció pedig 5 százalék feletti.

Hangsúlyozta, hogy a szocialisták ősszel olyan több százmilliárd forintos adóátrendezésre tesznek majd javaslatot, amely biztosítja a kormány által várt bevételt, de igazságos: kétkulcsos személyi jövedelemadóra és a tőkejövedelmek fokozottabb adóztatására épül, lehetővé teszi a munkáltatókat sújtó járulékok csökkentését és azt, hogy az alacsonyabb keresetűek is érvényesíteni tudják a családi adókedvezményt.

Katona Tamás korábbi pénzügyminisztériumi államtitkár arra számít, hiába fogadja el a parlament a nyári szünet előtt a költségvetés sarokszámait, a 2013-as büdzsét még idén módosítani kell. Szerinte a tranzakciós illeték szabályainak megváltoztatása azt jelzi, a kormány nem akar megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal, az IMF és az Európai Központi Bank (EKB) ugyanis nem fogadhatja el, hogy a jegybank pénzügyi műveleteire is kiterjesszék az illetékkötelezettséget.

Sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére válaszolva ezt valószínűsítette Botka László is, kiemelve, hogy a kormány a jegybanktörvény után ismét elmulasztotta az egyeztetési kötelezettségét az EKB-val.

A választmányi ülésen ezután az MSZP szakpolitikusai értékelték a költségvetés részleteit.

A testület zárt üléssel folytatta munkáját, ezen a március végén megválasztott pártelnökség eddigi tevékenységéről számol be Simon Gábor elnökhelyettes és Velez Árpád pártigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!