Belföld

2012.07.22. 11:34

MSZP: semmi nem teljesült a kormány ígéreteiből

Budapest - Az MSZP szerint láthatóan semmi sem teljesült a Fidesz két évvel ezelőtti választási ígéreteiből, mivel a gazdaság erősítése, az új munkahelyek létrehozása és a radikális adócsökkentés is elmaradt.

MTI

Gúr Nándor, a szocialisták alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az adóváltoztatásokkal a legjobban keresőknek jóval több maradt a pénztárcájában, míg a fennmaradó 80-90 százaléknak akár több tízezerrel is csökkent a keresete.
   
Úgy fogalmazott, hogy a kormány "szolidaritását" jól jellemzi a gyermektámogatási rendszer átalakítása, amellyel szintén a nagy jövedelműeknek kedvezett, hiszen csak ők vehetik igénybe a gyermekek után járó adókedvezményt, a minimálbéren élők nem.
   
Az ellenzéki politikus nehezményezte a minimálbér emelésének módját is, amellyel szerinte a kabinet a munkaadókat megszorította, a munkavállalóknak pedig szinte semmit sem adott. Mint mondta: a kormány hiába emelte a két évvel ezelőtti 73 ezer 500 forintról 93 ezer forintra a minimálbért, ha a dolgozók az adók levonása után csak 700 forinttal vihetnek többet haza.
   
A munkavállalók ebből kiindulva nem remélhetnek sokat Orbán Viktor azon ígéretétől, hogy két év múlva százezer forint fölé emelik a minimálbért, hiszen reáljövedelmük várhatóan így is kevesebb lesz a négy évvel korábbinál - tette hozzá Gúr Nándor.
   
Az MSZP alelnöke kitért a kormányfő e héten kezdett konzultációsorozatára is. Megítélése szerint Orbán Viktor az elmúlt két év hibáit igyekszik korrigálni, de - Gúr Nándor szerint - legfeljebb csak a veszteségek minimalizálására lehet képes.
   
Az MSZP az "emberek javát szolgáló", következetes, kiszámítható és hiteles kormányzásra készül 2014 utánra, ennek jegyében egyebek mellett visszaállítaná a többkulcsos személyi-jövedelemadózást - mondta a politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!