Belföld

2011.03.05. 12:05

Nevet vált a MDF - Jólét és Szabadság Demokrata Közösség folytatják (frissítve)

Jólét és Szabadság Demokrata Közösség néven folytatja tevékenységét az MDF április 8-ától - mondta Makay Zsolt, az MDF elnöke szombaton, a párt országos gyűlésének szünetében Budapesten sajtótájékoztatón.

MTI

 

 Kiemelte: a nap folyamán az országos gyűlés új elnököt és elnökségi tagokat választ, valamint megfogalmazza az alkotmányozással kapcsolatos elvárásait.

Makay Zsolt emlékeztetett arra, hogy tavaly december 12-én a küldöttek nagy arányban támogatták a névmódosítást. Hangsúlyozta, azért április 8-ától használják az új nevet, mert 21 évvel ezelőtt ekkor nyerte meg az MDF a választást.
   
Az elnök tájékoztatása szerint a Demokrata Közösség logójára nyilvános pályázatot írnak ki.
Makay Zsolt hozzátette: minden jogi eszközt felhasználnak azért, hogy az MDF nevének, logójának jogi, morális és politikai védelmét megteremtsék.
   
Az elnök közölte: szeretnék, ha az új alkotmányban szerepelne az a kitétel, miszerint Magyarország gazdasági modellje szociális piacgazdaság, ami a szabad gazdasági tevékenységeken, a magántulajdon védelmén, a szolidaritáson alapszik, az állam pedig fellép a tisztességtelen piaci magatartás és a monopóliumok ellen.
   
Hozzátette: ha az új alkotmányban nem szerepel ez a megfogalmazás, abban az esetben a közösség számára morálisan nem támogatható az új alaptörvény.
   
Kérdésre válaszolva kiemelte: céljuk, hogy a Demokratikus Közösség egy éven belül készen álljon arra, hogy a következő parlamenti választásokon indulhasson.
   
Makay Zsolt azzal kapcsolatban, hogy Bokros Lajos EP-képviselő nem kívánja visszaadni mandátumát, kijelentette: Bokros Lajos bebizonyította, hogy nem demokrata.
   
Újságírói kérdésre válaszolva közölte: Dávid Ibolya nem tagja a közösségnek, Herényi Károly megerősítette tagságát 2010 decemberében.
  

 Makay Zsolt hangsúlyozta: a közösségnek mindenki tagja lehet, és azzal a körülbelül 40 ezer taggal, akik megfordultak az MDF-ben az elmúlt 21 év alatt, intenzív kapcsolatfelvételt kezdenek.
   
Hozzátette: létrejön majd egy MDF nevű fórum, közösségi hely, amely azt a célt szolgálja, hogy mindenki, aki az MDF tagja volt, és a múlt tanulságainak levonásával szeretne foglalkozni, az MDF külön irodájában tudjon majd tevékenykedni.
   
Magyarázatként hangoztatta: a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség foglalkozik a napi politikával, indul a választásokon.
   
Az országos gyűlés elején a küldötteknek levetítettek egy filmet, amely három egykori magyar miniszterelnök pályáját idézte fel, Tisza Kálmánt, Bethlen Istvánt és Antall Józsefet a jólét és szabadság miniszterelnökeinek nevezve.

Makay Zsolt maradt az MDF elnöke

 Több mint 90 százalékos szavazati aránnyal Makay Zsolt maradt a Magyar Demokrata Fórum elnöke, illetve a párt névváltásának köszönhetően ő lett a jogutód, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség elnöke.


A párt szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy az MDF történetében ilyen nagy aránnyal még nem választottak elnököt. Az Országos Gyűlés a teljes tisztújítás során megválasztotta az új elnökségét is. Így az elnökség tagja lett Farkas Beáta, Viniczai Tibor, Joó Szabolcs, Horváth István Attila, Jagarics Ferenc, Gyüre Lajos, Lakatos Tibor, Zsíros László. Az elnökség tagja lesz még Szabó József, akit az Országos Választmány kooptál.
   
Az Országos Gyűlés döntött a párt nevének megváltoztatásáról is. A küldöttek több mint 75 százaléka végül titkos szavazással úgy döntött, hogy elfogadja az elnökség névváltoztatási javaslatát, és így a jövőben Jólét és Szabadság Demokrata Közösség néven kíván politizálni. A Demokrata Közösség ugyanakkor minden tekintetben az MDF jogutódjának tekinti magát, és biztosítja a név jogi védelmét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!