Belföld

2010.02.07. 15:38

Női csonkítást végeznek egy szépségklinikán?

A női nemi szervek tiltott csonkítását is végzik "intim műtét" címén egy soproni szépségklinikán - állította egy osztrák politikusnő egy vasárnap kiadott közleményében. A klinika cáfolta ezt.

MTI

Az intézményben intim műtét elnevezés alatt szeméremajak-kisebbítés mellett "körülmetélést" is kínálnak - írta Petra Bayr, a Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) fejlesztéspolitikai szóvivője, a női csonkítás ellen küzdő osztrák platform alapítója.

A közlemény szerint a "profil" című osztrák hetilap egyik újságírója kiderítette, hogy körülmetélés alatt valójában a külső női nemi szervek egyes afrikai és ázsiai népeknél megszokott csonkítását (például a csikló eltávolítását) értik.

Bayr a héten hivatalos tiltakozó levelet juttatott el az ügyben a bécsi magyar nagykövetséghez. Németh Krisztina főkonzul az MTI érdeklődésére elmondta: az érintett klinika megkeresésükre cáfolta a csonkításról szóló állítást. A főkonzul asszony szerint elképzelhető, hogy a klinika honlapján szereplő információ német fordításában gyökerező tévedésről van szó.

Tájékoztatása szerint a soproni intézet vezetője elmondta: női páciensek körében igény van a külső nemi szerveken végzett szépészeti beavatkozásra, de ez semmiképpen sem azonos az egyes afrikai kultúrákban elterjedt csonkítással.

A szépészeti műtét jelentheti például a szűzhártya visszavarrását és a csikló bőrén végzett korrekciót, de semmiképp sem a klitorisz egészének eltávolítását.

Farkas Gábor soproni rendőrkapitány nem tud arról, hogy eljárás folyt volna vagy folyna női nemi szervek tiltott csonkítása miatt a város egyik szépségklinikájával kapcsolatosan.

 Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!