Belföld

2012.09.25. 11:45

OGY - A bírók nyugdíjkorhatáráról vitáztak a képviselők

A bírók nyugdíjkorhatárát érintő előterjesztések keddi általános vitájának folytatásában az ellenzék "erőltetett őrségváltás" végrehajtásával és a bíróság függetlenségébe való beavatkozással is vádolta a kormányt. Az igazságügyi államtitkár kiállt a bírák függetlenségének védelme mellett, de visszautasította, hogy olyan volt MSZMP-funkcionáriusok tegyék ezt ma, akik a 80-as években még a "megyei pártbizottságokról irányították a bíróságok működését".

MTI

Független képviselő: "erőltetett őrségváltás" a bírói karon belül
             
A Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselő, Kolber István a bírák nyugdíjkorhatárának leszállításáról azt mondta: az igazságszolgáltatás pártatlanságát sérti, hogy egy "erőltetett őrségváltást" hajtanak végre a bírói karon belül. Szerinte az intézkedés célja a bírói hatalmi ág meggyengítése és megfélemlítése. Azt mondta, a Fidesz-kormány leváltása esetén helyreállítják a jogállamiságot, a demokratikus jogrendet és Magyarország visszatér arra az útra, amelyre 1989-ben a rendszerváltás során lépett.
    
Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a demokratikus pártok nevében visszautasította ezt a kijelentést, utalva arra, hogy Kolber István - életrajza szerint - az 1980-as években az MSZMP Somogy Megyei Bizottságán dolgozott. 
Az MSZP-s Lamperth Mónika erre reagálva megjegyezte, hogy ugyanebben az időszakban "egy íróasztallal odább szolgált" Makai Lajos, a bírói egyesület mostani elnöke, akire Répássy Róbert "szeret hivatkozni". 
Répássy Róbert erre azt mondta: mindenhonnan elfogadható a bírák függetlenségének védelme, de azoknak az MSZMP-funkcionáriusoknak a részéről nem, akik a megyei pártbizottságokról irányították a bíróságok működését. Kolber István "még volt egy pártban azokkal a bírákkal, akiknek a függetlenségét most a jogállam nevében védi" - fogalmazott.  
Kolber István úgy reagált: vállalja a múltját, ugyanakkor a mostani kormányban is jó pár olyan ember van, aki az MSZMP-nek tagja volt. Hozzátette, ha tőle nem fogadják el a kritikát, akkor fogadják el más ellenzéki képviselőktől vagy a Velencei Bizottságtól. 
    
Jobbik: a kormány állapodjon meg az elmozdított bírákkal!
    
Gaudi-Nagy-Tamás jobbikos képviselő azt hangsúlyozta, hogy a kormánynak meg kell állapodnia az elmozdított bírákkal. Arra figyelmeztetett: lehetetlen helyzetbe kerülhetnek azok a bírák, akiknek esetleg elmozdított bírótársaik ügyében kell majd döntést hozniuk. Szerinte az elmozdított bírákra kell bízni, hogy akarják-e visszahelyezésüket.
    
Staudt Gábor (Jobbik) kifogásolta, hogy sokakat megfosztanak a korkedvezményes nyugdíjtól, más területeken azonban minél előbb nyugdíjba küldené az embereket a kormány. Úgy vélte: erősíteni kell a bíróság kontrollját, de szerinte ez csak a rendszeren belül képzelhető el. A most javasolt módszert erre nem találta megfelelőnek.
Bírálta azt is, hogy a bírók visszahelyezése nem érinti a 2012-ben kinevezett bírák jogállását. 
Frakciótársa, Gyüre Csaba több más ellenzéki felszólalóval együtt diszkriminatívnak minősítette, hogy a bírók 62 év fölött nem tölthetnek be vezetői megbízatást.

MSZP: a kormány a bíróság függetlenségén ejt csorbát  

 Szanyi Tibor (MSZP) a Fidesz által végzett "kacskaringóról", vagyis a korhatár változtatgatásáról szólva azt mondta: az általa megkérdezett szakemberek között nem találkozott olyannal, aki támogatta volna azt. Szerinte a kormány célja a beavatkozás a bíróság függetlenségébe. 
 Azt mondta: ha a Fidesz "ciánozással" változtatásokat kíván végrehajtani a bírók vezetői karában, azzal nem fog célt érni, az újonnan kinevezettek sem fognak politikai célokat szolgálni.

Répássy: köszönet a kritikai észrevételekért

Répássy Róbert a vita végén megköszönte a kritikai észrevételeket, és azt, hogy megfogadták a kérést, miszerint a bírói függetlenséget nem vonták kétségbe.
Az együttes általános vitát ezt követően az elnöklő Lezsák Sándor lezárta.

OLDALTÖRÉS: Fidesz: a javaslat nem sérti a bírói függetlenség elvét

OLDALTÖRÉS: LMP: ki irányítja a magyar külpolitikát?

LMP: ki irányítja a magyar külpolitikát?
    
Mile Lajos, LMP-s képviselője napirend előtti felszólalásában azt kérdezte, hogy ki irányítja valójában a magyar külpolitikát. Szerinte ugyanis a Külügyminisztérium és Martonyi János tárcavezető szerepe folyamatosan leértékelődik, miközben Szijjártó Péter miniszterelnökségi külügyi és külgazdasági államtitkár "eddig nem tökéletesen bizonyított diplomáciai szakértelmére" bízták a kormányfő nemzetközi szerepvállalásainak menedzselését. Ennek az az eredménye, hogy a külügynek kell eltakarítani azokat a romokat, amiket a miniszterelnök hagy maga után - tette hozzá. 
Az LMP-s képviselő a keleti nyitás koncepciójának részleteit firtatva úgy fogalmazott: a miniszterelnök világmagyarázatai inkább hasonlítanak "egy felhevült elme vízióira", mint józan politikus gondolataira. Mile Lajos az azeri baltás gyilkos kiadatására utalva azt mondta: ha ezt így folytatja a magyar kormány, akkor csak a "diplomácia-katasztrófaturizmus" fellendülésére számíthat.
    
Németh Zsolt külügyi államtitkár válaszában kijelentette: a magyar külpolitikát a külügyminiszter irányítja, ugyanakkor a kormánynak van külpolitikája, így ebből a szempontból a miniszterelnök szerepe megkerülhetetlen. Szerinte abban sincs meglepő, hogy a miniszterelnök mellett külügyi államtitkár dolgozik, hiszen ez volt a gyakorlat az első Orbán-kormány alatt is. 
Hangsúlyozta: nem tekinthető a miniszterelnök "felhevült elméje víziójának" a globális nyitás politikája, amely nem csak a keleti nyitásról, Ázsiáról, Dél-Kelet-Ázsiáról és Közép-Ázsiáról szól, hanem az arab világról és Dél-Amerikáról is. Az azeri kiadatásra utalva az államtitkár azt mondta: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Örményországgal újrainduljanak a diplomáciai kapcsolatok és erre nagyon jó remény van.
    
MSZP a turizmus világnapjáról
    
Pál Béla szocialista képviselő a turizmus világnapjáról szólva jónak nevezte, hogy a kormány stratégiai területként tekint a turizmusra, de szerinte a kabinet politikája sokszor ez ellen hat. Elismerte például, hogy jó volt a SZÉP-kártya bevezetése, de szerinte nem jó, hogy a kártyatulajdonosok nem használhatják fel a keretet szabadon. Szintén elismeréssel illette a nemzeti védjegy és a turisztikai desztinációs menedzsmentek létrehozását, de kritizálta, hogy a Nemzeti Turisztikai Bizottságot nem hívják össze, illetve, hogy szűkülnek az ágazat marketingforrásai.

Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy idén turisztikai rekordévet ünnepelhetnek, mert az első nyolc hónap alapján a turizmus árbevétele, a szobafoglalások és a vendégéjszakák tekintetében magasabb számok látszanak, mint az előző években bármikor.      
    
A KDNP Mádl Ferencre emlékezett 
    
Tarnai Richárd KDNP-s képviselő Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökről emlékezett meg. Felidézte, hogy az egy éve elhunyt volt államfőről nemrégiben "Tudós, államférfi, ember" címmel konferenciát is tartottak. Tarnai Richárd azt mondta: Mádl Ferenc igazi XX. századi reneszánsz emberként élt, szerény, tudatos, felelős, elkötelezett magatartást tanúsított.       
Rétvári Bence, a közgazgatási tárca államtitkára Mádl Ferenc életútját méltatva azt mondta: a volt köztársasági elnök példa lehet mindenki számára.  
    
Fidesz a turizmus eredményeiről
    
Szalay Ferenc fideszes képviselő is a turizmus világnapja alkalmából kért szót, és arról beszélt, hogy 2011-ben az ágazat eredményei meghaladták a válság előtti, 2007-es szintet. Mint mondta, a kereskedelmi szálláshelyeken évente mintegy 8 millió vendég tölt el mintegy 20 millió vendégéjszakát, és a beutazó forgalomból évente négy milliárd euró devizabevétel származik.
     
A Jobbik Biszku és a Mátsik házánál tüntet
        
 Novák Előd jobbikos politikus arról beszélt, hogy vonulásos tüntetést rendez a Jobbik Mátsik György - a Mansfeld Péterre is halálos ítéletet kérő - volt ügyész I. kerületi házától Biszku Béla háborús bűntettel vádolt volt belügyminiszter II. kerületi lakhelyéig, az elszámoltatásért és a kommunista luxusnyugdíjak megvonásáért. Az ellenzéki képviselő a kormányoldalt kritizálta, amiért nem veszi napirendre a parlamentben a kommunista luxusnyugdíjak megvonásáról szóló jobbikos törvényjavaslatot.    
 Rétvári Bence a kormány álláspontját úgy foglalta össze: "se Csatáry, se Biszku". Ez - mondta - azt jelenti, hogy bárki is veszi el egy másik ember életét, az a kormánynak elfogadhatatlan. Hangsúlyozta, igyekeznek mindent megtenni, hogy ezek az emberek a helyükre, a vádlottak padjára kerüljenek. A kommunista vezetők nyugdíjával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy október 31-jéig elkészül a nyugdíjpótlékok felülvizsgálata, és akit arra érdemtelennek találnak, attól január 1-jén megvonják a pótlékokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!