Belföld

2010.04.01. 05:53

Orbán Viktor: le kell zárni a nyolcéves korszakot

Nem természeti katasztrófa tette tönkre az országot, hanem a kormányzati döntések sorozata. Ezekért pedig valakinek viselniük kell a felelőséget, jelentette ki Orbán Viktor lapunknak.

Tihanyi Tamás

- Melyek lennének a következő kormány első, legfontosabb intézkedései?

-  Az a legfontosabb, hogy le kell zárni a mostani korszakot, mert addig újat nem lehet elkezdeni. Nem kell ahhoz Fidesz-szurkolónak lenni szerintem maguk a szocialista szimpatizánsok is így gondolják, hogy tudjuk, az, ami most zajlik az országban, így nem folytatható tovább. Járva az országot azt látom, hogy a magyar emberek még soha ilyen egységesen nem akarták a változást, mint most. Úgyhogy ez már nem is pártkérdés. A mi pártunk, illetve politikai közösségünk elsősorban azt vállalja, hogy azt a nyolc éves korszakot, ami tönkretette, katasztrofális helyzetbe sodorta Magyarországot, azt mi le fogjuk zárni. Ehhez kapcsolódnak majd az első intézkedések: először is tiszta vizet kell önteni a pohárba, tisztázni kell az ország valóságos helyzetét, mert ebben a pillanatban a gazdasági adatok meghamisítása miatt lehetetlen a tisztánlátás. Ahhoz, hogy a múltat le tudjuk zárni, meg kell tennünk az elszámoltatáshoz szükséges lépéseket, mert nem természeti katasztrófa tette tönkre Magyarországot, hanem kormányzati döntések sorozata, amelyekért valakiknek viselniük kell a felelősséget.
 
- Az adócsökkentés terve talán csak a kampány idején fontos a Fidesz számára. Legalábbis állíthatják ezt a kételkedők. Valóban lesz majd az elképzelésekből valami?

- A lehető leggyorsabban hozzá kell kezdenünk egy jelentős adócsökkentéshez, mert a magyar gazdaságban ma munkahelyekre van szükség. Munkahelyeket pedig másként nem tudunk teremteni, mint adócsökkentéssel és a bürokrácia leépítésével, valamint az adórendszer egyszerűsítésével.

- Ez a választási kampányban könnyen elmondható, ám mi valósul meg ebből a gyakorlatban? És hogyan?

- Lassacskán erről mindenkivel megállapodtam, akivel erről megállapodni érdemes... Vállalkozókkal, munkavállalókkal, szakmai szervezetekkel, s úgy látom, Magyarországon teljes az egyetértés abban, hogy egy másfajta, a mostaninál jóval egyszerűbb adórendszerre van szükség. Olyan adórendszerre, amely az országnak legalább annyi versenyképességi esélyt ad, mint Szlovákiának, vagy Romániának.


- Olvasóink visszajelzéseiből is naponta látjuk, ezért tudjuk, hogy a rendteremtés vágya egyre erőteljesebb. A Fidesz miként vállalja ezt a feladatot, ha erre felhatalmazást kap a választóktól?

-  Az egyik legfontosabb vállalásunk, hogy a rendet helyre fogjuk állítani. Magyarországon nem ok nélkül veszett el az emberek rendbe és államba vetett hite, mert azt tapasztalják mindennapi életük során, hogy az állam egészen egyszerűen nem működik. Az adóhivatal nem ott és nem azokra csap le, akikre egyébként le kellene, a bürokratikus eljárások feleslegesen hosszúak, időt, energiát veszítünk, csak idegeskedünk, amíg elintézünk egy ügyet. Az állam pedig inkább hatalomként, s nem szolgáltatóként viselkedik az emberekkel szemben. Pedig mi nem egy hatalmi államot, hanem egy szolgáltató államot szeretnénk látni: ezért az egész államigazgatás működését is át kell alakítani. Az embereknek pedig valódi szolgáltatást kell nyújtani, a mostaninál rövidebb határidőkkel és jobb minőségben. 
 

 

- Csökkent az emberek biztonságérzete. Nemcsak a nagy bűnügyek miatt, hanem mert a bűnözők elviszik a kertből a termést, az udvarból a tyúkot. Miközben a hivatalos adatok nem mutatják a bűncselekmények számának szaporodását...

-  A közrendet is helyre kell állítani. Szégyennek tartom, hogy a jelenlegi kormány a rendőrség megerősítése helyett bűnözők mentegetésével van elfoglalva és tétován figyeli, amint egyes régiókban különböző csoportok saját kezükbe veszik az igazságosztást és a rendfenntartást. Ebből mindig csak baj volt a történelem során. Azért tartozunk egy nemzethez, egy államhoz, egy közösséghez, hogy a legfontosabb gondjainkat az állam oldja meg. Ilyen a közrend fenntartása, a bűnözés féken tartása, s általában, a védelem jogának a garantálása.
 
- Szerintem keveset tudunk arról, milyen lenne egy leendő Fidesz-kormány külpolitikája. A határon túli magyarok kettős állampolgárságot várnak, de sokan elvárják az autonómia-törekvések támogatását is, miközben szomszédos állam politikusai előre támadják a leendő kormányt. Mit mond erre?

- Nézze, a külpolitika fontos kérdéskör, de én túlságosan külpolitika-orientáltnak tartom a magyar közgondolkodást. Ha meghallgatom a rádiós és televíziós híreket, akkor is érzek aránytalanságot, mintha az lenne a sugallata mindennek, hogy a mi életünk nagyobb mértékben függ az országunkon kívül történő változásoktól, mint attól, hogy mit cselekszünk mi itthon. Én ezzel ellentétben elsősorban nem a külföldben bízom, hanem magunkban, nem a világgazdaságban reménykedem, hanem Magyarország dolgozni akaró embereiben. Ez érvényes például a földmoratóriumra is: persze, Brüsszelben mindent meg kell tenni azért, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriumát fenntartsuk, de én nem abban bízok, hogy majd azt megadják, hanem abban, hogy ha nem adják meg, mi akkor is magyar tulajdonban tartjuk majd a termőföldet. Erre ugyanis megvannak a jogi megoldások.
 
- Mégis, kell lennie egyfajta irányvonalnak...

-  Arra törekszünk, hogy erős közép-európai együttműködést hozzunk létre. A közép-európai térség tizenöt-húsz évig azt gondolhatta, megszűnik, hiszen az Európai Unió tagjai lettünk, s ezzel a Nyugat részévé válunk. Ez nincs így, hiszen az elmúlt húsz évben nem következett be az a gazdasági fejlődés Közép-Európában, amellyel utolérhettük volna a nyugat-európai életszínvonalat, tehát továbbra is van olyan közép-európai érdek, amelyet érdemes a lengyeleknek, a cseheknek, a szlovákoknak és a magyaroknak együtt képviselniük. Ha valaki vet egy pillantást Európa közlekedési útvonalait tartalmazó térképére, vagy az energiahálózat, a nyersanyagot szállító csőrendszer térképére, rögtön látja, hogy egy sűrűn behálózott Nyugat, s egy gyéren behálózott Közép-Európa néz egymással farkasszemet. Bár a kelet-nyugati útvonalak kiépültek, az észak-déliek viszont nem... Pedig Magyarországnak fontos gazdasági érdeke, hogy az Adriát a Baltikummal összekösse egy infrastrukturális hálózat, amelynek középpontjában éppen Magyarország áll majd. Nekünk a legnagyobb előnyünk és lehetőségünk a saját munkánkon túl, éppen az ország földrajzi elhelyezkedése. Ami nem mindig vált javunkra, volt, hogy háborút hozott ránk, hiszen minden hadiút keresztülment az országon, de az, hogy minden kereskedelmi út is átszel minket, komoly lehetőséget jelent. Külpolitikánknak ezt a lehetőségeket kell szélesítenie, növelnie, értékesítenie.
 
- A Fidesz politikai ellenfelei azzal is érvelnek, baj lesz, ha az új kormány kétharmados támogatottságot kap. Ha ez megtörténik, milyen intézkedéseket tesznek majd? Jogos a félelem?

-  Nézze, irigylem a problémájukat. Pedig a választás végeredménye még egyáltalán nem lefutott. Aggódom is, mert úgy látom, hogy nagyon sokan úgy gondolják, hogy ez a választás már eldőlt. Innen pedig csak egy tyúklépés már az a gondolat, hogy nélkülem is menni fog, vagyis hogy nem mennek el szavazni a saját híveink sem. Pedig meg kell érteniük, hogy a választást az emberek nélkül megnyerni lehetetlen. Én készen állok a kormányzásra, elköteleztem magam, felkészítettem mindenkit, akit ebben az ügyben felkészíthettem, de az első lépést nem tudom megtenni az ország talpraállítása és rendbetétele érdekében. Az első lépést az embereknek kell megtenniük azzal, hogy elmennek választani... S úgy látom, mintha elkényelmesedtünk volna... A választást nem a felmérésekben és az újságcikkekben, hanem április 11-én, a szavazófülkékben lehet megnyerni. Ennek a választásnak nagyon komoly tétje van. Engem nem a kétharmad érdekel ebben a pillanatban, hanem az április 11-én elérhető és megszerezhető többség.
 
 - Akkor beszéljünk inkább konkrétumokról: a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy soha nem volt olyan súlyos a munkanélküliség mértéke, mint éppen ezekben a napokban. Mit tesz az állástalanokért a Fidesz, ha kormányzásra kerül a sor?


 - Be fogjuk indítani a gazdasági növekedést és munkahelyeket fogunk teremteni. Ennek érdekében szélesebb körben szervezzük a közmunkát, gyorsan egyszerűsítjük az adórendszert, csökkentjük a vállalkozókra nehezedő adminisztrációs terheket és az adókat. Az ezekhez szükséges megállapodásokat pedig már meg is kötöttük a munkahelyteremtésre képes vállalkozók világával.
 
- Mennyiben lett önből más ember, vagy éppen más politikus, mint első miniszterelnöki időszakában volt 1998 és 2002 között?

- Az elmúlt nyolc évben sok tapasztalattal gazdagodtam, de majd térjünk erre vissza akkor, ha másodjára is kiérdemeltem az emberek bizalmát. Eddig ez egyszer sikerült, ami boldoggá tett... Hiszen ez egy nagyon szép munka, igaz gyakran hálátlan is. Örülök annak, hogy miniszterelnökként sok jó dolgot indíthattam meg, és sok ember, család számára szeretnék lehetőséget teremteni a jövő Magyarországán is. A szolgálat, valamint a szolgálatból fakadó alázat képességét szeretném megtartani.

Névjegy:

 
Orbán Viktor 1963. május 31-én született Székesfehérváron
Gyermekkorát Alcsútdobozon és Felcsúton töltötte, családjával 1977-ben költöztek Székesfehérvárra, ahol
A Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett
1983-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara hallgatójaként a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium egyik megalapítója
Alapító tagja az 1988. március 30-án megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének
Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésén mondott beszéde tette ismertté 1989 nyarán
1990 óta a Magyar  Országgyűlés tagja
Az 1998-as választások után a Fidesz-Magyar Polgári Párt  FKgP  MDF koalíciós kormány vezetője 2002-ig
2002 októberében az Európai Néppárt alelnökévé választják, 2003 májusától a szövetséggé alakult párt elnöke
Nős, felesége Lévai Anikó, öt gyermekük van

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!