Belföld

2009.09.30. 15:31

Össznépi hahota: nevetőrekord Szegeden

Szeged - Szerdától a szegedi közgazdászhallgatók és oktatóik tartják a legtöbb együtt nevető ember magyarországi rekordját. A csúcsdöntéshez a nevetőjóga nyújtott segítséget a diákoknak és tanáraiknak.

MTI

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara idén ünnepli alapításának tizedik évfordulóját. A hallgatók elhatározták, hogy a születésnapot nem tortával, hanem jóízű együttnevetéssel ünneplik meg. A hangulat megalapozása érdekében a rendezvényre meghívták Bödőcs Tibor humoristát is, a rekorddöntéshez azonban kevés lett volna a stand up comedy poénjai kiváltotta nevetés. A tömeges rekordok esetében ugyanis a szabályok szerint a résztvevőknek legalább öt percen át kell végezniük ugyanazt a tevékenységet.

A siker érdekében a Hahota Klubtól kértek támogatást és Fazekas Éva személyében segítőt a diákok. A szakember egy indiai orvos, Madan Kataria által 1995-ben kifejlesztett nevetőjóga alapjait ismertette meg a vidám egybegyűltekkel. A módszer lényege, hogy egy légző gyakorlatot követően különböző nevetésbe torkolló szituációs feladatokat kell elvégezni. Fazekas Éva szerint azokból, akik "komolyan" veszik a gyakorlatokat, előbb vagy utóbb szinte biztosan kitör-kirobban a halk kacaj vagy a hangos hahota. A szegedi egyetemistáknál sem történt ez másként, öt percen át együtt nevetett hallgató és tanár.

Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrációs koordinátora szerint a csúcsdöntésen mintegy 380-400 ember volt jelen, és legalább 80 százalékuk öt percen át nevetet, így sikerült túlszárnyalni a korábbi kétszáz fős rekordot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!