Belföld

2009.04.21. 05:59

Szabálysértően járnak el az óvodák: túlzsúfolt csoportok, túl fiatal csemeték

Budapest - Az óvodák több mint fele megsérti a jogszabályokat a felvételi során: túllépik a megengedett létszámot, nem tájékoztatják írásban a szülőket, vagy túl fiatal gyermekeket vesznek föl.

nincs nev

Az Oktatási Hivatal a Népszabadság által ismertetett ellenőrzéséből kiderül: a háromezer lélekszám alatti települések óvodai felvételi gyakorlatában sok a szabálytalanság. 210 intézményt vizsgáltak, ezekbe több mint 15 ezer gyermek jár.
    A vizsgált óvodák összesen 94, 3 évesnél fiatalabb gyermeket vettek föl, ez pedig jelenleg jogsértésnek számít. Volt olyan kistelepülési óvoda, amelyet a hivatal emiatt megbírságolt.
    Az egyik intézmény azzal védekezett, hogy az anya munkalehetőséget kapott, a településen pedig nem volt más megoldás az elhelyezésre, ezért így próbáltak a szülőnek segíteni. Jelezték azt is, hogy még az állami normatívát sem kérték el a gyerek után.
    A lap a települések tehetetlenségének bemutatására egy Fejér megyei óvoda példáját hozza, amely férőhely hiányában 26 hátrányos helyzetű, köztük 11 halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket utasított el, holott 2008 szeptembere óta a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket kötelező fölvenni.
    Az óvoda évek óta keresi a lehetőséget a bővítésre, a fenntartó esélyegyenlőségi tervet dolgozott ki, és pályázattal próbált pénzt nyerni, de ezt elbukták. Így az óvodába az alapító okiratban meghatározott maximális létszámot és a maximális csoportlétszámot egyaránt túllépve vettek föl kizárólag halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket.
    Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke azt közölte, hogy a vizsgálat során az óvodák több mint felében tártak föl kisebb-nagyobb szabálytalanságot.
    A hivatalvezető arra is felhívta a figyelmet: jogsértő az is, amikor az egyébként óvodai felvételre jogosult gyermeket azért utasítja el az óvoda, mert nem szobatiszta.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!