Belföld

2010.09.07. 15:16

Száznapos a kormány, Orbán értékelt: a magyarok szakítottak az utópiák korszakával

Orbán Viktor szerint "büszkék lehetünk arra", hogy milyen gyorsan és milyen széles egyetértéssel szakítottak az emberek az utópiák korszakával, és tették le az alapjait a nemzeti együttműködés rendszerének. Orbán Viktor az elmúlt száz napot, Orbán Viktort és kormányát pedig a parlamenti pártok értékelték kedden.

MTI

A miniszterelnök kormánya első száz napját értékelve a Professzorok Batthyány Köre keddi rendezvényén, a budapesti Szent Imre Gimnáziumban azt mondta: a megelőző nyolc év reményvesztettségével leszámolva rég nem látott egységben hoztak fontos döntéseket a magyarok. Emberek kritikus tömege vállalta, hogy szembenéz a valósággal az utóbbi évek utópiájának delíriuma után - fogalmazott.

 Az előző vezetés politikai bűnt követett el

Orbán Viktor szerint a 2002-ben hatalomra került kormány "politikai bűnt" követett el, amikor külföldről felvett hitelekből jóléti kiadásokat finanszírozott, s ezzel megkezdte az ország újabb kori eladósítását.

2011-ben, a következő költségvetési évben 2.858 milliárd forintot kell majd az országnak adóságként visszafizetnie - mutatott rá a kormánya első száz napját értékelő keddi beszédében a miniszterelnök, aki felidézte: a rendszerváltás után közmegegyezés volt a pártok között arról, hogy soha többet nem fordulhat elő, hogy az aktuális kormányok külföldről felvett hitelekből jóléti kiadásokat finanszírozzanak.

A kormányfő leszögezte: 2013-ban több mint 3 ezer milliárd forintot kell majd visszafizetnie az országnak. Évenként annyi pénzt, amely jóval meghaladja azt az összeget, amelyet egy év alatt a magyarok személyi jövedelemadóként befizetnek a költségvetésbe - tette hozzá.

 Új kormányzati struktúra, 55 törvény, tabudöntések

Az új kormányzati struktúrát, a politikusok létszámának csökkentését és a kettős állampolgárságot is az általa vezetett nemzeti ügyek kormányának eredményei között említette Orbán Viktor a kabinet első száz napját értékelve kedden Budapesten.

A kormányfő beszédében azt mondta: ez az első kormány, amelynek programja megegyezik a kormánypárt választási programjával. Az új kormányprogram elfogadásától kezdődően egy politikus sem takarózhat azzal, hogy más dolog a választás és más a kormányzás - hangsúlyozta.

1990 óta sosem volt ilyen kevés minisztérium és miniszter, mint most: s ezzel létrejött az új kormányzati struktúra. A kormány első száz napja alatt 55 törvényt fogadott el az Országgyűlés; négy évvel ezelőtt 19 volt ez a szám - sorolta Orbán Viktor.

Emellett számos tabut is ledöntöttek - mondta, példaként említve a politikusok létszámának csökkentését, a kettős állampolgárságról szóló törvényt és az állami vezetők fizetésének csökkentését.

Száz nap alatt a mostani kormány a nemzeti ügyek tekintetében több eredményt ért el, mint amennyi eredmény és változás az előző nyolc évben történt - jelentette ki.

 A kormány kitart a gazdasági önrendelkezés mellett

A bankadó bevezetése és a Nemzetközi Valutalappal (IMF) való tárgyalás története mutatja, hogy a nemzeti ügyek kormánya kitart a gazdasági önrendelkezés mellett - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kormánya eddigi száz napjának tevékenységét értékelve kedden.    

Orbán Viktor szerint az előző kormány valótlan számokra épülő költségvetése veszélyes helyzetbe hozta az országot, és ezért kellett a pénzügyi stabilitás érdekében számos intézkedést hozni. Ezek közül külön is kiemelte a bankadót, amelynek kapcsán úgy fogalmazott: sosem vágyott "a bankmenedzserekkel való küzdelem Che Guevarájának" szerepére, de az örökölt helyzet miatt olyan döntéseket kellett hozni, amely még a magyarok igazságérzetével is találkozott.

A gazdasági önrendelkezésről szólva úgy fogalmazott: úgy akarunk beilleszkedni a világgazdaságba, hogy a beilleszkedés módja a mi döntésünk legyen.

A kormányfő a közszférában bevezetett kétmillió forintos bérplafon kapcsán megjegyezte: azt az ország pénzügyi stabilitása és a jó erkölcsbe ütköző keresetek miatt vezették be, kivetése pedig ebben a szférában mindenkire, a bankárokra is vonatkozik, akkor is, ha Brüsszelbe szaladnak panaszkodni, és akkor is, ha akármilyen külföldi kritika érkezik ennek kapcsán.

 Az elszámoltatás tétje a jövő

A jövő tétjének nevezte az elszámoltatást Orbán Viktor a kormány első száz napját értékelő keddi beszédében, amelyben arról is szólt, hogy az elmúlt időszak személycseréi szerinte indokoltak voltak.

A miniszterelnök kedden Budapesten közölte: az elszámoltatást azért kell véghezvinni a következő hónapokban, hogy még egyszer senkinek se fordulhasson eszébe a közpénzeket különféle trükkökkel "kitalicskázni".

Orbán Viktor külön kitért a 2006. őszi események kivizsgálásra. Szerinte amíg nem történik meg a karhatalmi akciók felelőseinek megnevezése és felelősségre vonása, a demokráciáról való beszéd "csak smafu".

Éljen a valóság!

Orbán Viktor folytatni kívánja a nyár elején megindított nemzeti konzultációk sorozatát. A kormányfő beszédét azzal szófordulattal zárta, hogy "éljen a valóság".

A miniszterelnök a kormánya első száz napját értékelő keddi beszédében közölte: szakítani akar azzal a gyakorlattal, hogy a kormány tagjai csak négyévente találkoznak a választókkal, ezért folytatja a nemzeti konzultációkat. Emlékeztetett, hogy eddig két ilyen találkozót tartottak: a közbiztonságról és a gazdaság talpra állításáról.

Ezt az egészségügy talpra állításáról, a szociális biztonságról, valamint az alkotmányról és a demokratikus jogállamról szóló témákkal folytatják majd - közölte a kormányfő, hozzátéve: élő, valódi, négy éven át tartó együttműködést akar választókkal.

Beszéde végén megjegyezte: politikájuknak nemcsak az a feladata, hogy "kiseprűzzék" az utópiákat, hanem az is, hogy kinyissák a teret a valóság számára.

Mesterházy: Orbán nem a valóságról, hanem a fejében lévő utópiákról beszélt

 

OLDALTÖRÉS: Mesterházy: Orbán nem a valóságról, hanem a fejében lévő utópiákról beszélt


Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor a kormányzása első száz napját értékelő beszédében nem a valóságról, hanem a fejében lévő utópiákról beszélt.


Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor a kormányzása első száz napját értékelő beszédében nem a valóságról, hanem a fejében lévő utópiákról beszélt.


Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor a kormányzása első száz napját értékelő beszédében nem a valóságról, hanem a fejében lévő utópiákról beszélt.

A szocialista pártelnök-frakcióvezető keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a miniszterelnök a beszédében féligazságokat mondott.
   
Ezeket közé sorolta, hogy a kormányfő szavai szerint megvalósult a kétmillió forintos bérplafon az állami szektorban. Úgy látja: van, ahol megvalósult, és van, ahol nem, mert ez alól még kivételek az állami cégek vezetői.
   
"Azt várjuk, hogy korrigálják ez a hibát" - jelentette ki.
   
Mesterházy Attila féligazságnak tartja azt is, hogy kisebb lett a kormány, mivel most sokkal több állami vezető van, és így az állam működtetése sokkal többe is kerül az állampolgároknak.
   
Véleménye szerint az is féligazság, hogy a kormánynak nincsen hatása az árfolyam alakulására. Még a miniszterelnöki szóvivőnek is van hatása erre - hangoztatta.
   
A szocialista politikus úgy vélte: a kormányfő a beszédében elhangzottakkal ellentétben nem a rendőrségnek adott több pénzt, hanem a személyes testőrparancsnokának gyártott egy "tízmilliárd forintos homokozót"
   
Mesterházy Attila sokatmondónak tartja, hogy mely témákat került el a beszédében Orbán Viktor.
   
Ezek közül a legfontosabbnak a devizahitelesek problémáit ítélte, mivel - mint mondta - éppen a kormányfő beszéde alatt döntött soha nem látott rekordot a forinthoz képest a svájci frank árfolyama.
   
Hiányolta a miniszterelnök beszédéből az adórendszerről, a munkahelyteremtésről, az ország nemzetközi megítélésének romlásáról és az elmaradt béremelésekről szóló részt, valamint azt, hogy Orbán Viktor egyetért-e Hoffmann Rózsának a pedagógusokról szóló elhíresült mondataival.
   
Szintén kifogásolta, hogy a kormányfő nem szólt arról: honnan vonnak el "ezermilliárdokat", ez kiket fog érinteni és milyen mértékben.
   
Mesterházy Attila szavai szerint egy újabb lehetőséget szalasztott el a miniszterelnök, hogy az önkormányzati választások előtt elmondja, mit fog tenni a kormány a következő évben, milyen strukturális reformokat indít el, és hol igazítja ki a költségvetést.
   
A szocialista politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormányfő egyetlen tapsot sem kapott a beszéde közben.

Jobbik: a kormány tagjai éljenek a valóságban!

 

OLDALTÖRÉS: Jobbik: a kormány tagjai éljenek a valóságban!


Közhelygyűjteménynek tartja Vona Gábor a miniszterelnök keddi beszédét. A Jobbik elnöke az Éljen a valóság! szlogen helyett azt üzeni a kormány tagjainak, hogy "éljenek a valóságban".


Közhelygyűjteménynek tartja Vona Gábor a miniszterelnök keddi beszédét. A Jobbik elnöke az Éljen a valóság! szlogen helyett azt üzeni a kormány tagjainak, hogy "éljenek a valóságban".


Közhelygyűjteménynek tartja Vona Gábor a miniszterelnök keddi beszédét. A Jobbik elnöke az Éljen a valóság! szlogen helyett azt üzeni a kormány tagjainak, hogy "éljenek a valóságban".

Vona Gábor szerint hiányoztak a konkrétumok Orbán Viktor beszédéből, amellyel a kormányfő a kabinet száznapos tevékenységét értékelte.
   
A miniszterelnököt az elmúlt száz nap kommunikációjából jól felkészítették a tanácsadói, de a jövőről, a következő száz napról nem beszélt - írta a Jobbik elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében.
   
Vona Gábor kiemelte: továbbra sem tudni, milyen kormányzati intézkedéseket várhatnak a brutálisan eladósodott devizahitelesek, a munkából élők, a családosok, a lakással nem rendelkező fiatalok, a természeti csapások miatt is óriási gondban lévő gazdák és a lánctartozások miatt fizetésképtelenné vált kis- és középvállalkozások.
   
Álságos az a bejelentés, hogy az új kormány tagjai nem csak négyévente találkoznak a választókkal - vélekedett Vona Gábor, hozzáfűzve: "az emberekkel kellene beszélgetni a valós problémákról, nem pedig a Fideszhez közel álló, Kötcséről is ismert belterjes társasággal".
   
A Jobbik elnöke hiányolta, hogy a miniszterelnök nem ejtett szót a multinacionális tőke előjogainak eltörléséről és a közteherviselésben való nagyobb mértékű részvételéről sem.
   
Vona Gábor közölte: a rend és közbiztonság nemhogy két hét, de száz nap alatt sem állt helyre, sőt, a javulás jelei sem látszódnak. Ehelyett - folytatta - a kétharmados kormánytöbbség "a cigánybűnözés kérdésében továbbra is struccpolitikát folytat", miközben a kilakoltatási moratórium meghirdetése után egy héttel Budafokon egy többgyermekes családot telepítettek ki rendőri segítséggel, a tiltakozó jobbikos politikusok ellen pedig eljárás indult.
   
A demokratikus normák helyreállítása helyett "a politikai zsákmányszerzés" folytatódott - reagált a kormányfő által elmondottakra Vona Gábor, példaként hozva, hogy egy "költségelszámolási botrányba keveredett" fideszes képviselőből az Állami Számvevőszék elnöke, egy "megfelelő jogi tapasztalat nélküli politológusból" pedig alkotmánybíró lehetett.
   
A Jobbik elnöke szerint a kisebb parlamentre és önkormányzatokra vonatkozó populista jogszabályok is csak "az álláshalmozó politikusbűnözők" számának további növekedését eredményezik.
   
Mindezek miatt a Jobbik azt üzeni a kormány tagjainak, hogy az Éljen a valóság! szlogen helyett éljenek a valóságban - zárta közleményét Vona Gábor, utalva ezzel a miniszterelnök beszédének befejezésére.

Az LMP a helyzetértékeléssel egyetért, de a kormány által választott úttal nem

OLDALTÖRÉS: Az LMP a helyzetértékeléssel egyetért, de a kormány által választott úttal nem

Az LMP szerint új elemet nem tartalmazott a miniszterelnök kedden elmondott, a kabinet eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszéde. A párt frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: a helyzetértékeléssel több ponton is egyetértenek, de az az út, amit a kormány választott, homlokegyenest ellenkezik azzal, ahogy az LMP megújítaná a demokráciát, illetve ahogy egy esélyteremtő politikát meghirdetne.

Az LMP szerint új elemet nem tartalmazott a miniszterelnök kedden elmondott, a kabinet eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszéde. A párt frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: a helyzetértékeléssel több ponton is egyetértenek, de az az út, amit a kormány választott, homlokegyenest ellenkezik azzal, ahogy az LMP megújítaná a demokráciát, illetve ahogy egy esélyteremtő politikát meghirdetne.

Az LMP szerint új elemet nem tartalmazott a miniszterelnök kedden elmondott, a kabinet eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszéde. A párt frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: a helyzetértékeléssel több ponton is egyetértenek, de az az út, amit a kormány választott, homlokegyenest ellenkezik azzal, ahogy az LMP megújítaná a demokráciát, illetve ahogy egy esélyteremtő politikát meghirdetne.


   
Schiffer András megjegyezte, hogy Orbán Viktor a helyzetértékelés során utalt az elmúlt nyolc évre, pedig véleménye szerint ideje lenne ennek az időszaknak a politikájával kevesebbet foglalkozni.
   
Kitért arra, hogy a kormányfő elmondta: 2002-ig konszenzus volt abban, hogy a kormányok nem adósítják el az országot és ez ekkor megszűnt. Hozzátette, hogy a Medgyessy-kormány első nagy csomagjait a Fidesz is megszavazta, ezért ebben őket is felelősség terheli.
   
Az LMP frakcióvezetője szerint az semmiképpen sem a demokrácia megújítását jelenti, ha "a populista politikával gyakorlatilag egy tömb azonosítja magát a nemzettel és az igazsággal". Mint mondta, kicsit úgy tűnik, hogy a nemzeti együttműködés a miniszterelnök számára a vele egyetértőkkel való együttműködést takarná.
   
Szólt arról, hogy Orbán Viktor beszéde végén is hivatkozott a választókkal való rendszeres találkozókra, a nemzeti konzultációkra. A Fidesz és az LMP közötti világnézeti különbségnek nevezte, hogy a kormányfő egy médiaeseményként megrendezett egyoldalú kommunikációra gondol, míg ők azt szeretnék: Magyarországon erősödjenek meg a társadalmi részvétel intézményei.
   
Schiffer András közölte, hogy az adósságcsapdából való kikecmergésnek valóban prioritásnak kell lennie, de felhívta a figyelmet arra: az adósságterhek nagy részét a kamatterhek jelentik. Úgy látja, hogy a következetlenség és az IMF-tárgyalásokon tanúsított végig nem gondolt stratégia a bizalom megrendüléséhez és ezen keresztül a kamatterhek növekedéséhez vezet.
   
A frakcióvezető a politikai osztály létszámának megfelezését tipikus populizmusnak nevezte. Meglátása szerint "olcsó demagógia" a képviselő-testületek létszámának csökkentése és hangot adott annak a véleményének is, hogy a kormánypártok a politikát szembeállítják az emberekkel. Hozzátette, hogy a politikaellenes hangulat vissza fog ütni a jelenleg kormányzókra is.
   
A kormány gazdasági és társadalompolitikai lépéseit Schiffer András úgy értékelte, hogy azok nem a munkahelyteremtés irányába mutatnak. Véleménye szerint ugyanis azt nem lehet olyan fajta adócsökkentéssel végrehajtani, amit a miniszterelnök megteremtett, és az is ellene hat, ha a dolgozó emberek sokaságát kiterelik a társadalombiztosításból. Mint mondta, a munkahelyteremtést az segítené, ha az adórendszert valóban egyszerűsítenék, illetve az állam által támogatott és koordinált, a fenntarthatóságot erősítő beruházások során lehetne új munkahelyeket teremteni.
   
A földbirtokvédelemről és a helyi termelők helyzetbe hozásával kapcsolatban elmondottakkal az LMP frakcióvezetője egyetért, de azt hiányolta, hogy a meghirdetett Új Széchenyi Tervben a helyi termelés és értékesítés erősítése nem kap elegendő hangsúlyt.
   
A pénzügyi rendszerek stabilitásáról azt mondta: egyetértenek abban, hogy szükség van a bankrendszer társadalmi felelősségvállalásának növelésére, de ehhez egy határozott, koherens és többpárti egyetértésen alapuló nemzeti stratégiára lenne szükség. Hozzátette: konkrét javaslattal éltek arra vonatkozóan, hogyan lehetne megadóztatni a spekulatív tőkemozgásokat, de ebben a Fidesz nem volt partner, mint ahogy abban sem, hogy az "offshore lovagokat kiseprűzzük a közbeszerzések környékéről".
   
"Egyszerűen nem igaz, hogy létrejött volna a szövetség a gazdagabbak és a szegényebbek között" - jelentette ki Schiffer András. Azt mondta, hogy ezt a szövetséget a Gyurcsány-kormány mondta fel és a jelenlegi kormány erősíti ezt a folyamatot. Problematikusnak nevezte azt is, hogy a kormány szegénységellenes fellépése kimerül egy "mindenütt a világon már megbukott, elnyomó büntetőpolitika erőltetésével".
   
Kitért arra is, hogy a devizahitelesek helyzetét fogyasztóvédelmi szabályok erősítésével kellene rendezni.
   
Kijelentette, hogy az elmúlt években súlyos sebek estek a jogállamon, ezért helyesnek tartja, ha ezeket az eseteket kivizsgálják. Hozzátette, hogy a demokrácia bizalomvesztésének egyik oka a fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolása volt és a jelenlegi kabinet a még megmaradt fékeket is le akarja rombolni.
   
Schiffer András hangsúlyozta: abban elkötelezettek, hogy például a miniszterelnöki túlhatalmat kiegyensúlyozó alkotmányelőkészítésben részt vegyenek. A jogállam helyreállításáról beszél a miniszterelnök, de az elszámoltatás mellett egyetlen szót sem hallani az antikorrupciós politika elkészítéséről - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!