Belföld

2002.02.26. 16:14

Új sajtótörvényt tervez az MSZP

Szombathely (ki) – A politikai élet aktuális kérdéseirõl, valamint a szocialista párt és a média viszonyáról tartott tegnap délután sajtótájékoztatót Lendvai Ildikó, az MSZP alelnöke.

Mórocz Zsolt

- Az elmúlt napok eseményei alapján elmondható, hogy a kampány tétje nemcsak az, hogy ki nyeri meg a választásokat, hanem az is, hogy sikerül-e megtartani az ország külsõ és belsõ békéjét – hangsúlyozta az MSZP alelnöke, aki úgy véli: eddig még nem tapasztalt ismérvek jellemzik jelenlegi kampányt. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott, hogy az elmúlt tizenkét évben nem volt rá példa, hogy kollektív bûnösnek kiáltottak volna ki egy pártot.
- A legnagyobb kormánypárt nem új szavazókat akar maga mellé állítani, hanem jelenlegi táborát kívánja fanatizálni – húzta alá a szocialista politikus, aki úgy látja: felbomlott a Fideszen belüli korábbi szereposztás.
- Ma már Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke beszél Kövér László nyelvén – emelte ki Lendvai Ildikó. A szocialista alelnök szerint úgynevezett kampánykoalíció köttetett a Fidesz és a MIÉP között.
Lendvai Ildikó késõbb arról beszélt, hogy a közmédiában egyre elfogultabb mûsorokat lehet felfedezni. A politikus példaként az ORTT által elmarasztalt A Hét címû televíziós, valamint a Vasárnapi Újság címû rádiós mûsort említette. A szocialisták alelnöke aggasztónak nevezte azt a jelenséget, miszerint a közszolgálati médiában nem csak a politikai mûsorokra nehezedik kormányzati nyomás. Lendvai Ildikó az MSZP programját ismertetve elmondta: a szocialisták eltörölnék a tévé és a rádió elõfizetési díját, valamint új sajtótörvényt alkotnának. Elhangzott: az MSZP külön alapot hozna létre a helyi és a regionális sajtó támogatására.
A sajtótájékoztatón részt vett Szegvári Katalin újságíró is, aki a közszolgálati média néhány adását, elsõsorban A Hét címû mûsort kritizálta. Szegvári Katalin aggályosnak tartja, hogy több nagyszerû munkatárstól amiatt vált meg a televízió, mert õket nem sikerült direkt politikára felhasználni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!